Sziasztok!
Köszönöm a rengeteg oldalmegjelenítést! Következő rész valószínű, hogy jövőhéten jön!
Ezt a részt Jennette szemszögéből olvashatjátok, de megígérem, hogy egy rész biztos a Ryan szemszögéből fog íródni...
Kellemes olvasást és hagyjatok nyomot magatok után!
Xoxo, Kath
Az éjszakát teljesen átaludtam, így hideg zuhanyként ért,
mikor az ébresztőórám megcsörrent.
Dünnyögve nyomtam ki, és semmi esélyt nem láttam arra, hogy visszafeküdhessek
egy kicsit még. Felültem, majd a takaró alól kihúztam a rövidnadrágba bújtatott
lábam. Telefonom pityegett és automatikusan kaptam utána. Ryan ismét
ismerősfelkérést küldött. Megforgattam a szemem, és rányomtam az „Elfogadom”
gombra. Visszadobtam az ágyra, majd egy farmert és egy pólót a kezembe fogva a
fürdőbe mentem. Ajtót a biztonság kedvéért becsuktam, majd a forró zuhany alá
álltam. Idő hiányában a kényeztető meleg víztől hamar meg kellett váljak. Megtörölköztem,
felvettem a ruhákat, majd az éjszakára befont hajamat szétszedtem és lazán
összekötöttem. Megmosakodtam, fogam megmostam, majd mikor hallottam, hogy a
mellettem lévő szoba ajtaján kopognak, átmentem. Ryan dőlt az ajtófélfának, szürke
farmerben és egy fehér ingben. Egyik keze nadrágja zsebében, másikkal a
telefonját nyomkodta. Miközben bementem a szobába, igyekeztem nem hozzá érni,
de azt nem akadályozhattam meg, hogy illata ne lengjen körül engem is.
Hangtalanul mélyet lélegeztem, és reméltem, hogy ez a fantasztikus parfüm
illata sokáig az orromban marad. Pizsimet az ágyra raktam, majd annak a bevetésével
foglalatoskodtam.
- Visszajelöltél – mosolygott és a tökéletesen fehér fogai
megvillantak.
Értetlen fejet vágtam, mert nem tudtam, hogy miért olyan
nagy szám ez.
Miután jó ideig az ajtóban állt és vagy engem nézett vagy a
telefonját nyomkodta, megszólaltam:
- Este nem leszek itthon.
- Mondtam, hogy ne, hogy… - kezdett bele és szemei szikrát
szórtak. Meglepően nyugodtan válaszoltam:
- Megengeded, hogy befejezzem, vagy ideg betegeskedsz még
egy darabig? – fáradtam pillantottam rá, mire azonnal kapcsolt, és a homlokára
kiülő ideg távozott.
- Szóval, egy barátommal találkozok, de nem leszek sokáig.
Hátsó zsebébe kotorászott – Mennyi pénz kell? – kérdőn néztem
fel rá, majd nagy sóhaj után újra beszélni kezdtem.
- Nem kell a pénzed, van sajátom – mondtam lesajnálóan.
- Mégis honnan? – tette keresztbe a kezét a mellkasa előtt,
miután elrakta a tárcáját.
- Mondjuk úgy, hogy van egy kicsit bűntudatos nagybátyám
valahol a tengeren túlról, aki rettentően sajnálja, hogy nem volt a közelben,
mikor a szüleim beadtak az árvaházba, ezért vagyonokat utal minden hónapban a
számlámra – szemöldökét felvonva hallgatta a mondandómat.
- Minden családtagod ilyen zizis? – kérdezte, jogosan.
- Akit ismerek, azok igen.
Hosszú hallgatás után végül az órájára nézett.
- Mennem kell. Ne legyél sokáig! – mosolyt nem kaptam, csak
egy szigorú pillantást; majd még mielőtt véglegesen távozott volna a saját
házából még visszajött:
- Érezd jól magad! – őszintének hangzott a kívánsága, majd
eltűnt.
A visszatartott levegőt kiengedtem, pedig észre sem vettem,
hogy nem lélegzek.
Lesiettem a lépcsőn, egyenesen a konyhába, hogy mielőtt a
tanár ideér, juthassak némi táplálékhoz. A pulton egy papírt találtam, rajta
egy köteg bankjeggyel. A lapon egy „ JENNETTE!!!” felirat virított, de nem is
foglalkoztam vele. Biztos, hogy nem fogok elfogadni tőle pénzt, mikor így is az
Ő házában élek, Ő fizeti a tanáromat, és Ő etet.
Kizárt, hogy elfogadom a pénzét, mikor nekem is van,
ráadásul nem is kevés.
A megbeszélt időben az Anne’s Cookiban
vártam, és az ajtót néztem, reményében annak, hogy bármelyik pillanatban
megjelenhet. Tekintetemet az ablak felé vezettem, és reméltem, hogy Ryan
sofőrje nem áll még itt. Épp a házból léptem ki, mikor egy negyven év körüli
férfi közölte, hogy autó hiányában, ő visz el a kávézóba. Mivel tudta, hogy
ellenkezni fogok, előre mondta, hogy semmi értelme.
Mikor meggyőződtem róla, hogy elment,
megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és mikor az ajtó felé néztem, Tiffany lépett
be rajta. Famert, pulcsit és mellényt viselt. Oldalán egy kék táska, ami
ismerőnek tűnt.
- Szia, Jennette! – mosolygott, majd a nagy
örömében megölelt. Soha nem ölelgettek, így kicsit furán éreztem magam, mert
fogalmam sem volt, arról, hogy hogyan ölelik meg egymást az emberek. Megoldok
millió egyenletet, amikben az x száma végtelen, de nem tudom, hogyan kell
ölelkezni. Ez van!
- Wow, Tif! Te aztán virulsz! – mosolyogtam.
Halványan elmosolyodott, majd javasolta, hogy rendeljünk valamit, aztán mindent
elmesél.
Áfonyás pite és kóla mellett döntöttünk. Pincér
mindent felírt egy apró noteszba, majd ott hagyott minket.
- Régóta vártál itt amúgy? – vette le a
mellényét, és a farmerdzsekim mellé rakta.
- Csak pár perce – mondtam, ami teljesen
igaz is volt.
- Olyan sok dolgot kell elmondanom –
mosolygott. Tényleg örültem, hogy kikerült onnan, és boldog; annak meg főképp,
hogy még hallani akart rólam. Megérdemli, hogy boldog legyen, miután a szülei egy
hajóbalesetben meghaltak.
- Ebben az esetben ki vele, ne várakoztass
meg! – mondtam és felháborodottságot tetettem.
- Okés, szóval miután elmentél eléggé
egyedül voltam, pedig mi sem beszéltünk olyan sokat – halkan mondta, és közben
kettőnk közt mutogatott – de aztán kedden jöttek szülők, és engem választottak,
pedig nem is számítottam rá. Elég fiatal és rugalmas szülők, és sajnos nem
lehet gyerekük, így kötöttek ki az árvaházban. Másnap jöttek értem, és egy
igazán szép otthonba vittek. Minden olyan egyszerű és szép volt, nincs az a
fényűzés. Gyönyörű lila szobám van, bár nem mutatják, de van vagyon. Ezen kívül
egyszerű Los Angelesi polgárok. Jenny, az új anyukám; könyvelő, Brad, aki
ezentúl az apám szerepét fogja betölteni, orvos. Nagyon kedvesek, és nincs az a
megjátszás. Sokat beszélgetünk és szinte mindenre kíváncsiak. Tudod, biztos
vagyok benne, hogy nagyon jó életem lesz ez után. Iskolába járok, ami még egy
kicsit szokatlan, de mindenki nagyon jó arc, így nem lesz sok gond. Reggelente
együtt reggelizünk, majd mikor suliból hazajövök megebédelek, és mikor Jenny
hazajön, akkor ketten vacsorát csinálunk. Tényleg olyan, mintha a mamám lenne,
és lehet érezni a házban azt, hogy nagy szeretet van.
- Na, ez nagyon jó! Szívből örülök, hogy
ennyire jó helyed van – mosolyogtam, majd nem folytattam tovább, mikor a pincér
megállt mellettünk. Letette a rendelésünket, majd jó étvágyat kívánt, és el is
tűnt.
- És neked milyen az új hely? – akasztotta bele
a villáját a pite tetején található rácsba, majd húzni kezdte, ami ennek
következtében szépen szétomlott.
- Jó – mondtam egyszerűen. Nyavalyoghatok naphosszakat
Ryan miatt, de azt be kell látnom, hogy nagyon szép házban élek, és az
életkörülményeim csodásak.
- Ez mind? – húzta fel a szemöldökét, és
mosolygott.
- Miért, mit akarsz tudni? – érdeklődtem.
- Információszerzésem célja Ryan Hunter.
Iszonyú jó pasi, és vele laksz együtt nem? - nah, mindent értek!
- Igen, de nem ő tulajdonképpen az apám,
hanem a haverja. Mindegy. De Ryannél lakok, ami elég fura.. – tűnődtem, ami
neki is feltűnt.
- Fura? A világ legdögösebb pasijával élsz
együtt, és nem örülsz neki? – homlokráncolása közben újabb falatot evett.
Villámmal a pitémbe turkáltam, s szinte biztos voltam abban, hogy nem fogom
elmondani, hogy Ryan bizonyos testrészeivel mit tettem. De valamit csak kell
mondanom…
- Nem tudom, te örülnél, ha kurvák jönnének
az otthonodba? – vontam fel a szemöldököm, majd egy adag pitét a számba raktam.
- Kurvák? Mármint igaziak?
- Szerinted milyenek? – szórakoztam.
- Jól van na – durcáskodott – De mit
keresnek ott?
- Szerinted? Bár eddig csak egyet láttam,
és az sem volt ott, csak max. 5 percig – gondolkodtam.
- Huhh, ilyen hamar végeztek is? –
kuncogott fel, mire ösztönösen én is elnevettem magam.
- Szerintem nem volt semmi, a nő elég
morcosnak tűnt mikor elment, és majdnem nekem jött… - húztam el a szám.
- De most komolyan, Jennette! Jó ott lenni?
– tekintete ellágyult, és úgy éreztem, hogy meg kell nyugtatnom.
- Igen, minden nagyon szuper. Az ő háza
pont a tiétek ellentétje. Hatalmas, minden extra luxus, és Ryan szórja a pénz,
mintha csak egy bank lenne, de ezen kívül, igen jó ott. A házvezetővel, aki nem
több húsznál, nagyon jóba vagyok, és mindig próbál csajos dolgokról beszélni,
hogy elterelje a figyelmemet a Ryannel való marakodásunkról.
- Életemben nem hallottalak még ennyit
beszélni – mosolyodott el, majd követve a példámat, a villát a tányérra tette,
pedig meg sem ettük teljesen a finomságot. Lassan kortyoltam a kólát, és
vigyorogva hallgattam Tiffany első találkozását a nagyszülőkkel.
Este hatkor befejeztük a kis csajos
délutánunkat, és miután fizettünk elköszöntünk, ő a hátsó ajtón ment ki, mert
arra közelebb volt az anyukája autója, én pedig az elsőn. Farmerdzsekim alsó
három gombját begomboltam, majd a telefonomat a zsebembe süllyesztve
elindultam.
Alig mentem öt lépést, egy fekete Aston Martin
lassított le. Felkészültem, hogy védekezzek, esetleges támadás esetén, de ahogy
az ablak lesüllyedt, ismerős hang ütötte meg a fülem:
- Gyerünk, Jennette! Szállj be! – kérdő tekintettel
fordultam Ryan felé.
- Mi ez az autó? – álltam meg. Hova tűnt a
BMW-je?
- Az egyik kicsikém – simított végig a
kormányon elégedetten.
Szemforgatás következtében elindultam
tovább a saját lábamon. Okát nem értettem, hogy miért jött értem, és azt meg
főleg nem, hogy miért nem mehetek a saját lábamon…
- Jennette! Kérlek. Szállj be. Hosszú napom
volt, ne ellenkezz, kérlek! – nézett rám fáradtan, és éreztem, hogy feladom a
küzdelmet.
Készülékemet kikaptam a zsebemből, nehogy ráüljek,
majd kinyitottam az ajtót.
Elmondhatatlanul jó lett ez a rész! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésNagyon szupi ez a rész is, mint a többi!! :) Mikor lesz kövi rész?? :)
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm!
A hétvégén ;)