16. Valami megváltozott

Sziasztok!
Köszönöm szépen az ösztönző kommenteket, nagyon jól estek!
Ez, mint látjátok hosszabb és ha engem kérdeztek, érdekesebb is!
Az új rész három hét múlva lesz, ennek az oka, hogy addigra lemennek a vizsgáim.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek, és egyre többen jöttök olvasni!
Puszi, Kath

*Jennette szemszöge*

Normális életem megmaradt képzeletei pillanatok alatt elillantam. Agyam felkészítettem a legrosszabbra. Olyan dolgokra, amiket már átéltem, és nem vagyok benne biztos, hogy újra és újra szeretném. Pedig már elhittem, hogy nem csinálja meg még egyszer. De tévedni emberi dolog...
Ahelyett, hogy közelebb lépett volna, inkább hátrébb lépett egyet. Szeme másként csillogott, mint anno, mikor a vendégszobában elégítette ki magát, általam.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte haragosan, ám a testtartása megváltozott. Nem volt benne semmi fenyegető, és lassan elkezdte összegombolni az ingét. Minden önuralmamra szükség volt, hogy ne pillantsak oda, de ökölbe szorítottam a kezem, és valahogy sikerült túlélnem a kínzást.
- Mégis mit? - tetettem az ártatlant. pontosan tudtam mire érti.
- Olyan nehéz lenne megengedni, hogy valamit én fizessek, vagy esetleg a kedvedbe járjak?
- Jah, hogy ez az lenne? Bocs, nem tűnt fel! Valahogy nem rémlik, hogy könyörögtem volna, hogy menjünk el, szóval ha engem kérdezel, itt kedvbe járás nincs! - mondtam, kicsit indulatosabban, mint terveztem.
- De azért eljössz, nem? - szemei szinte könyörögtek.
- Igen, el - sóhajtottam, majd elhagytam a szobát. Lábaim remegtek, ahogy kiléptem a szobából; és vártam, hogy mikor ránt vissza, és kényszerít valami olyanra, amit én nem akarok. Meglepő módon ez elmaradt, így villámgyorsan bezárkóztam a szobába, és nekiestem a tömérdek matek házinak.
Másnap, mikor végeztem az óráimmal, a magassarkú cipőben tipegtem le a lépcsőn. Vagy inkább bukdácsoltam...Mary ötlete volt, hogy próbálgassam a benne való menést, bár szerintem ha két hónapig a lábamon lenne, se tudnék normálisan tipegni a platformos szépségben.
Harmadjára indulok le a lépcsőn, de gyanítom, hogy utoljára, mert ki fogom törni a nyakam.
Előre féltem az este miatt. Senkit nem ismerek Danielen kívül, és ez egy csöppet aggaszt. Aztán fogalmam sincs arról, hogy mit kell mondani, vagy úgy általában csinálni az ilyen rendezvényeken. Kétségbeesetten indultam fel a lépcső felétől a szobámig, hogy Tiffanyt zaklassam a kérdéseimmel.
Mivel ez az egész cécó hétkor kezdődik, Mary ötkor egy halom pipere cuccal, hajsütővassal és egy hatalmas flakon hajlakkal jött be. Első gondolatom az volt, hogy kiugrom az ablakon, de rögvest. Nem akartam a kicicomázott királykisasszonyok sorjába beállni ma este, és már egy aranyos kontyot is találtam a neten; amit tökéletesnek találtam az alkalomra. Persze, mikor ezt felhoztam délután Vöröskének, kinevetett. És most itt áll, totál bezsongva és azon tűnődöm, hogy vajon megtudnám-e győzni arról, hogy ha ennyire lelkes, akkor táncikáljon ő helyettem.
- Kezdhetjük? - pakolta le az asztalomról a könyveket az egyik polcra, és teleaggatta sminkekkel, meg minden baromsággal.
- Remélem, hogy nem tervezted, hogy mindet rám kened! - mutattam az elszabadult asztalomra.
- Dehogynem. Társasági esemény lesz, ahol mindennek a legjobbnak kell lenni, szóval ne nyavalyogj, hanem, menj mosd meg az arcod, aztán kezdjük.
Nagyot sóhajtva átszállingóztam a szomszédos helyiségbe, és a parancsnak megfelelően jártam el.
Minden lányos filmben van egy "közös nagyon szupi készülődés" - remélem, az irónia érződik -; ami annyira feltölti a lányokat, hogy a szelet is úgy tudják mozgatni belépésükkor, hogy az a hajukat a megfelelő helyre és oldalra fújja. EZ MIND HAZUGSÁG! Megmondjam, mi az igazság?
Mikor mindenhol húzzák a hajad, érzed a levegőben, hogy még égetik is; a fejeden nyolcvanhat kiló smink van; totálisan nem feltöltő hatású. Sokkal inkább, kimerítő. Mary folyton csacsogott, hogy milyen jól áll ez a szín, meg hogy soha nem volt még a hajam kiengedve, és, hogy milyen hosszú. Én meg csak bólogattam - amit lehet célszerűbb lett volna kikerülni, mert akárhányszor megmozdultam a hajgöndörítő megégette a fejem.
Hat után pár perccel egy kocsi parkolt le a háznál, és nem akartam megemlíteni Marynek, hogy Ryan az, akinek az autója hangját ezer közül is felismertem volna. Túl sokat hallgattam reggelenként, hogy mikor megy el, így berögzült.
Reménykedtem, hogy nem számít arra, hogy azonnal indulhatunk, ugyanis a hajam egyharmada volt csak begöndörítve, még a többi egyenesen terült szét a vállamon.
- Lányok! Bent vagytok? - hallottunk egy halk kopogást, majd Ryan hangját.
- Igen, de ne gyere be! Még nincs kész - intézkedett Mary.
- Oké, csak nyugodtam, van idő. Különben is nem indulunk majd csak egy bő óra múlva.
- Nem hétkor kezdődik? - bukott ki belőlem a kérdés.
- De, csak illik egy kicsit késni - hallottam szórakozott hangját az ajtó túlról.
- Jah, jó - mondtam halkan.
- Na készülődjetek csak, majd találkozunk! - ezzel el is ment. Kisebb jóleső sóhaj bukott ki belőlem.
- Miért utáljátok egymást ennyire? - kérdezte pár perc múlva.
- Nem utáljuk egymást - ellenkeztem.
- Akkor? Mi ez a feszültség köztetek? - az igazat nem mondhattam el neki, így hallgattam arra a mondásra, hogy ha nem tudsz értelmeset mondani, akkor maradj csendben.
Hat előtt pár perccel rám adta a rózsaszín csodát, majd segített belebújni a cipőbe.
 Egész kényelmes lett mostanra, és nagyon érdekes volt, hogy  hiába olyan magas a sarka, a ruha pont a földet súrolta. Párszor körbejártam a szobát, majd belenéztem a Mary által nyújtott tükörbe. Olyan  más voltam...

*Ryan szemszöge*
Az egész nap szinte felesleges volt. Mindenki égett a lázban és rendkívül sokan be sem jöttek ma. Csak a nagykutyák. A báltermet messziről elkerültem, de mikor vitt le a lift a tetőtéri irodámból megcsapott a hangzavar, ami a húszas szinten zajlott. Danielre bíztam, hogy ne rontsa el nekem, fel ne égjek Jennette előtt; na meg nem is értek az ilyen dolgokhoz. A saját ebédszünetemet is meghosszabbítottam, csak hogy ne kelljen az őrültek házába visszamenni, így lebonyolítottam egy ebéd megbeszélést és egy tárgyalást cirka három óra alatt. Hat körül hazajöttem, hogy átöltözzek, meg persze a partneremért. Kíváncsi vagyok, hogy Mary mit tud kihozni Ms. Ellenálok-ból és az eredményre alig bírtam várni. A legelegánsabb öltönyömet vettem fel, és kétszer annyi időt töltöttem, hogy a hajam a megfelelőre csináljam. Mivel fogalmam se volt a ruhája színéről, így maradtam az egyszerű, fekete nyakkendőnél.
A földszinten megszólalt a telefon, és mivel tudtam, hogy senki nem fogja felvenni, ha én nem teszem; elindultam le.
- Halló - szóltam bele, és megálltam a lépcsőhöz közel.
- Ryan? Daniel vagyok! Bocs, hogy nem a másikon hívtalak, csak ez volt hamarabb a névjegyzékbe.
- Nem is te lennél - dünnyögtem, majd hangokat hallottam az emeletről, így kicsit hátrébb álltam, hogy megfigyelhessem mi folyik oda fent.
- Figyelmeztetni akarlak, hogy Angelina lesz a partnerem ma, és jó lenne ha előadnád, hogy mennyit meséltem már róla, jó!?
- Haver, az ég világon semmit nem mondtál róla - értetlenkedtem.
- Tudom, de nem is fogok. Jó nő, partner kellett, ennyi. Megteszed?
- Azt a jó büdös...- káromkodtam e magam, mikor észrevettem Jennettet a lépcső tetején. Maryvel nevettek. Derékig érő haja a legszebb hullámokba ölelte körül angyali arcát. A ruha rajta... Wow.
Igazából most jöttem rá, hogy most láttam elsőnek leengedett hajjal, valamint mosolyogni. És biztos voltam benne, hogy bármit megtennék, és meg is fogok tenni azért, hogy mosolyogni lássam, minél többet. Mert ezért megéri!

15. Készülődés

Sziasztok!

Huhh, de rég írtam már. Sajnálom ezt a nagyobb kimaradást, de igyekszem pótolni! :)

Nagyon aranyos üzeneteket kaptam chat-en és face-n is. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy eszem ágában sincs összecsapni a sztorit két részbe, mert terveim vannak még ezzel a bloggal és a történettel is.

Kéthetente jön új, ezt most szeretném leszögezni! 

Ez a mostani kicsit unalmas lesz a következőkhöz képest, de remélem, hogy nem lesz hatalmas csalódás!

Kellemes olvasást!

Ezer csók, Kath

*Ryan szemszöge*

Öt óra alig múlt el pár perccel, én mégis tágra nyílt szemekkel nézek a plafonra. Mióta felkeltem máson sem jár az agyam, csak a bálon. Jennette az égvilágon nem jelentett mást, mint szexuális kielégülést, és azt is csak csekély mértékben. Most mégis csak azon gondolkozom, hogy talán egész jó lesz.Talán jól elleszünk és megfeledkezünk arról, hogy utáljuk egymást. Talán.
Igazából itt nem az utálattal van a baj, hanem, hogy elcsesztem, már a legelején. És ez hiba volt.
Mivel visszaaludni úgysem tudtam volna, felkeltem az ágyból, majd felöltöztem kényelmes tréning nadrágba és egy atlétába. Hangtalanul lesétáltam a földszintre, majd be az edzőterembe.
Az a jó abban, ha az embernek sok pénze van, hogy ami egy átlagos felnőtt számára luxus lenne én azt beépítettem a házamba. Edzőterem, egy belső és egy külső medence. Egy hatalmas szoba, ami elméletileg játék szobának indult, de aztán rájöttem, hogy ha felszerelem minden villogó géppel a szobát, akkor biztos nem indulok el munkába. Szóval inkább úgy hagytam. Majd kezdek vele valamit.
Bemelegítettem, majd emelgetni kezdtem a súlyokat, mindaddig míg a karom el nem fáradt.

*Jennette szemszöge*
Az ébresztőóra csipogása kellemetlenül érintette a csendhez szokott fülem. Így aztán majdhogy nem le is löktem az éjjeli szekrényről. Hülye óra!
Kevesebb, mint fél órám volt elkészülni az első óráig, így egy percet sem lustálkodhattam. Kikaptam egy farmert és egy háromnegyedes ujjú felsőt a szekrényből, majd miután magamra kapkodtam, átsiettem a fürdőbe. A házban csend volt, így arra következtethettem, hogy Ryan már elment. Leöblítettem az arcom, megmostam a fogam, és úton is voltam a konyhába.
- Jó reggelt! - rakott elém egy tányért Mary, amin egy szendvics feküdt.
- Hali. Köszönöm - evés közben az órára pillantottam, és igencsak belehúztam az evésbe.
- Beszéltem Ryannel reggel és azt az utasítást kaptam, hogy vigyelek el délután vásárolni, és ruházzalak fel a bálra - csak a szememet tudtam forgatni - és megkaptuk a fekete kártyát. Vagyis a számla kimerülhetetlen.
- Hát ez csodás - mondtam kedvetlenül.
- Nem örülsz neki? Mármint megvesszük neked a világ legszebb ruháját, és te leszel az este fénypontja - leült mellém és felém fordult.
- Áhh, tudod az ilyenek nem nekem valók. Nem vagyok az a kiöltözős fajta.
- De még lehetsz! - kacsintott rám, és már el is tűnt. Én meg ottmaradtam a gondolataimmal, hogy vajon, mit is akart ez jelenteni.
Miután kikísértük Ms. Lee-t, Mary már hozta is a kabátját.
- Hova készülsz? -adtam a tudatlant, pedig pontosan tudtam.
- Vásárolni, veled. Szóval hozd a cuccod, és induljunk! - kezdett el tolni a lépcső felé. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy nem úszhatom meg ezt a bált, akárhogy is próbálkozom.
Felkaptam a táskámat, a kabátom és cipőmmel a kezembe lesiettem. A lépcső aljához leérve leültem a legalsó fokra, és rásegítettem a tornacipőt a lábamra. Mikor felöltöztem, Mary hívott egy taxit, ami elvitt minket a legnagyobb bevásárló központba, amit valaha láttam. Mary vidáman és jó gyorsan sétált be, még én szinte csak vonszoltam magam. A telefonom pittyegett, így kivettem a zsebemből, és megnéztem a bejövő üzenetem.
Remélem, hogy a saját kártyádat otthon hagytad! Én fizetek. Vita lezárva!
Ezt nem hiszem el! Honnan tudja, hogy nálam van a kártyám, és épp most jöttünk be? Bolond ez az ember! Pont ő fog nekem parancsolgatni! Hát persze!
Kikapcsoltam a telefont, hogy még véletlenül se kapjak több idegesítő szónoklatot.
Maryt már el is vesztettem szem elől, így igyekeznem kellett, hogy nehogy elkavarodjak valamerre.
Két órával később még semmit nem vettünk, de a velem tartó vöröske minden kirakatba megállt és kereste a megfelelő ruhát vagy cipőt, vagy tudomisén', hogy mit.
- Mary nem lehetne, hogy be is menjünk valahova?
- Na elkapott a vásárlási láz? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Nem. Csak menni szeretnék már haza - magyaráztam rosszkedvűen.
- Még egy darabig nem fogunk, szóval próbáld meg élvezni, oké? - veregette meg a vállam - Gyere, arra láttam egy szép kék ruhát, szerintem fel kellene próbálnod.
Nos, az említett ruha nagyon csinos volt, még tetszett is, csupán a méretével volt baj. Vagyis inkább az enyéimmel. Felpróbálta kettő méretet is, de az egyik kicsi, a másik meg nagy volt.
 - Nah, ez így jó lesz - vakargatta a homlokát Mary, miközben én igyekeztem nem megfulladni a ruhában, mert olyan szűk volt - Jó, vedd le. Aztán keresünk másikat. Várj, segítek! - és el is tűntünk az öltözőben.
Fura módon Mary nem kérdezett semmit, a beragasztott oldalamról, sőt olyan volt, mintha nem is vette volna észre. De én tudtam, hogy észrevette. Mindenki észreveszi...
Mary totál elszontyolodott, hogy nem volt a méretembe, ezért megajánlottam neki, hogy vegyünk egy jégkrémet, így az ősz elején, hátha feldobja. 
Meglepően, engem is feldobott a cukorbomba és már szinte mosolyogva haladtam mellette.
- Ohh, ez a bolt világhírű! Itt biztos találunk neked valamit! - húzott be. A bolt közepén állva, a lélegzetem is elakadt. Már értem, hogy miért olyan híres. Mindenhova, amerre csak néztem susogó, elképesztő színekben pompázó ruhák ezrei voltak. Talán igaza volt Marynek, lehet élvezni fogom.
- Melyik színnél kezdjük? - vigyorgott? Rámutattam egy halvány szürke ruhára. Elismerően nézett, majd kihalászott egyet az én mértemből és betuszkolt az öltözőbe.
Sajnos a próbababán jobban nézett ki, mint rajtam, így ki is húztuk a listáról. Ám a harmadik ruha... Na, az volt az igazi, még ha nem is szeretem a rózsaszínt!
Sajnos, a fizetéséről lekéstem, így nem tudtam odanyújtani a saját kártyámat, mert mire a saját gönceim voltak rajtam, Mary már az üzleten kívül állt.
- Mehetünk?
- Haza? - ragyogott fel az arcom.
- Nem. Szükségünk van egy cipőre is. Valamint egy kis kiegészítőre, a nagyfőnök utasításait követve! Gyere!
Mire hazaértünk leszakadt a lábam és már elegem volt az egész vásárlási mizériából. Ryan a dolgozószobából beszélt valakinek, így feltűnésmentesen be tudtuk vinni a szobámba a megvásárolt dolgokat.
Később aztán mikor bementem oda, ahol dolgozott, hogy visszaadjam a kártyáját és megköszönjem a sok cuccot; kigombolt ingben ült az asztalon. A látványra nem voltam felkészülve, így igyekeztem nem is oda nézni.
- Khm, ezt visszahoztam. Köszönöm, de biztos lehetsz benne, hogy utalást lehet majd észrevenni! - lehajtottam a fejem, és indultam volna ki, de elállta az utat...