08. Változások

Sziasztok!

Szörnyen röstellem, hogy nem tudtam hamarabb új részt hozni, de megszületett!
Kicsit rövid lett, de az izgalmas részek csak ezek után jönnek, így azok természetesen hosszabbak lesznek.

Mindenek előtt szeretném megköszönni a +1000 látogatottságot az új részre. Köszönöm a 2 lánykámnak, hogy komiztak és mindenkinek aki pipált!

Meghoztam a frisset, de úgy gondolom, hogy köteles vagyok szólni, hogy csak az őszi szünetben lesz felrakva új. De akkor több is!

Addig is--> Jó olvasást!

Xoxo, Kath

*Jennette szemszöge*

- Micsoda? – hüledezett Mary, miközben a fuldokló Ryan hátát ütögette és egy pohár folyadék megivására próbálta rávenni.

- Nem számít, Mary! Ne törődj vele – legyintettem, hogy lépjünk tovább, de ő leragadt a témánál.

- Valahogy nem megy, Jennette. Ez komoly dolog. És nem bántásként mondom, de felfordult a gyomrom a szüleidtől – a hatás kedvéért a hasára tette a kezét, és grimaszt vágott.

- Akkor már ketten vagyunk. Köszönöm a reggelit – toltam el mindent mgam elől, pedig alig ettem valamit. Elvette előlem  tányért, miközben én hátat fordítottam neki és a túlélő Ryannek.
A szobám felé tartottam, felfelé menet a lépcsőn. Cseppet sem sajnáltam, hogy Ryan a meglepettségtől majdnem megfulladt, mert megérdemelte. A tegnapot igyekeztem kizárni a fejemből, de újra-és újra bevillantak a képek, mi szerint Ryan csupasz farkát kényeztetem. 

Gyűlölöm azért, mert másodjára is megtette velem, de magam még jobban, mert nem ellenkeztem, pedig ha eléggé el akartam volna tűnni onnan, akkor bizony sikerült volna. Szobámhoz érve behajtottam az ajtómat és az ágy rendbetételéhez kezdtem. A takaróval letakartam az ágyat és a párnákat is elrendeztem a fejtámlánál. Mackómat az egyik éjjeliszekrényre tettem, miután felemeltem róla a matek könyvemet. Az asztalhoz sétáltam és összeszedtem a füzeteket, majd egymásra pakoltam őket, és az ágyra helyeztem. Tollakat, ceruzákat a tolltartómba hajigáltam. A szemem sarkából mozgást láttam, mire azonnal odakaptam a fejem.  
Ryan állt az ajtófélfának dőlve nézett. Farmerja tökéletesen feszült rajta és a fehér ingjével tökéletes összhangot alkottak. A felső kettő gombot nyitva hagyta, így simán lehetett látni a sima bőrét. Haja jobban össze volt borzolva, mint az előbb az ebédlőben. Arca érdeklődéssel nézte, ahogy teszek-veszek.
Valami megváltozott rajta, de nem tudtam megmondani, hogy mi. 

Kérdő pillantást küldtem felé, mire feleszmélt, majd a szemembe nézett. Mintha rádöbbent volna, hogy mit csinál, megrázta a fejét és távozott, és visszahajtotta maga után az ajtót. Illata sokáig lengett a szobába, pedig be sem tette a lábát. Legalább az ígéretét, mi szerint nem jön be a szobámba; betartotta.
Megkönnyebbültem, hogy elment; mert azt hittem, hogy megint arra kér, amire tegnap.
Mikor elhaltak a léptei a szinten, felsóhajtottam.
Ez alatt a pár másodperc alatt olyan melegem lett, hogy kénytelen voltam levenni a pulcsimat, ha nem akartam hőgutát kapni.
Nem is törődve az előzőkkel, folytattam, amit elkezdtem.

*Ryan szemszöge*

BMW-mel őrült sebességgel száguldoztam az utcán, de igyekeztem időben észrevenni, ha valaki közeledik biciklivel vagy gyalog. Mivel a partot meg kell kerülnöm, ahhoz, hogy viszonylag kisebb forgalmú úton haladjak, az út lassan telt. Nyomogattam a rádiót, hogy valami értelmes, és nem tuc-tuc zene lekösse a figyelmem. A nyolcvanas évek slágereitől az összes salsa számig volt minden, csak normális zene nem volt. Erőteljes nyomással elhallgattattam a rádiót, majd egy kábel segítségével a hangfalhoz kapcsoltam a mobilom. Még a betöltődésre vártam, akaratlanul is Jennette jutott eszembe. Hogy tehették ezt a szülei?

Normális az ilyen ember? És pont Jennettet nem szerették? Ez képtelenség!
Hisz az egyik legszebb és legnormálisabb lány, akit valaha ismertem.
Már a fehér bőre és a barna szeme is olyan emlékeket idézett fel bennem, hogy a szerszámom azonnal készenlétben volt.

Önkényesen ökölbe szorult a kezem. Lehet valaki ilyen szívtelen egy gyerekkel? Bár már nem igazán gyerek, egy hónap, vagy mennyi és tizennyolc lesz…
Mielőtt közlekedési balesetet okoztam volna az összezavart állapotommal – már ha lehet így nevezni -, a telefonból szóló zene megszólalt. A zene ütemére doboltam a kormányon, és néha még dúdoltam is.
Apám állítólag zenész volt, de nem tudhatom ezer százalékba, hisz soha nem találkoztam vele, mert mióta csak az eszemet tudom, csak anyám van nekem. Ő volt a legjobb ember a világon és igazságtalannak gondoltam, hogy egyedül kellett felnevelnie engem, az örök bajkeverőt. Sok gondot okoztam neki fiatalabb koromban, de szerencsére a tanulást választottam a bűnüldözés helyett, így most minden meg szeretnék neki adni, még ha nem is akarja…
Nem telt el tíz perc már be is léptem a cégem előcsarnokába, ahol megannyi ember tartózkodott. Fogadni mertem volna, hogy a fele fotós csoportokból áll össze, akik azért jöttek, hogy lencsevégre kaphassák az ügyfeleket, vagy rosszabb esetben engem. Nem is törődve velük, a lifthez léptem és rutinos mozdulattal nyomtam meg a gombot. Miután a liftbe beszálltam, Joe-t tárcsáztam és kiadtam a parancsot, hogy a fotósok legkésőbb egy fél óra múlva tűnjenek el az előcsarnokomból, és ne is jöjjenek vissza.
Irodámba betérve rögtön a biztonsági szolgálatot hívtam, hogy minden bejáratot dupla annyi biztonsági őr biztosítsa.

Ezek a paparazzi tömegek mindig kitalálnak valamit, hogy a mások életét megkeserítsék…

Délután ötig megannyi szerződést írtam alá, volt egy üzleti ebédem és a város egyik végéből a másikba száguldoztam, így másra sem vágytam csak egy kávéra. Simán megtehetném, hogy sofőrrel megyek mindenhova, de feleslegesnek találom, és a feltűnőségről nem is beszélve…
A telefonom megcsörrent és gyorsan kaptam utána, mert voltam olyan hülye, hogy azt képzeltem, esetleg Jennette volt az.

Mondanom sem kell, egyáltalán nem találtam el. Daniel minden nap felhív, hogy megkérdezze, mi van a „lányával”. Amitől persze már az ideg is kiver…

Miért kell folyton róla beszélni? Olyan lehetetlen lenne, ha mindenki csinálná a dolgát és nem kérdezősködnének róla? Akkor talán én is kibírnám merevedés nélkül a napot…

- Hello, haver – vettem fel.

- Ryan! Negyven éves vagyok. Nem gondolod, hogy öreg vagyok ahhoz, hogy havernak nevezz? – jött a kérdés a vonal másik végéről.

- Bocsánat, nagypapi – Ha nem akarja, hogy havernak nevezzem, akkor marad a „nagypapi”…

- Tudod mit? Jobban tetszik a haver!

- Már késő! – ledobtam a kezembe lévő papírt az asztalra, és az irodámba lévő kanapéra ültem le. Miután befejeztem az egyetemet, egy buliban találkoztunk és azóta haverok vagyunk. Majd miután kirúgták a munkahelyéről létszámleépítés miatt, felvettem. A fő oka az volt, hogy Jennette a gyámja alá került, az az, hogy nemrég üzleti úton voltam Vegasban és őt is elvittem, mint a jobb kezemet, ahol persze nem tudtunk a szerencsejáték őrületnek ellenállni. Nem kicsi vagyonnal húztam le, de mivel tudtam, hogy amit veszített, nem igen tudná visszafizetni nekem, így ezért a gyámság került a nyakába. Nekem édes mindegy…

- Szóval, azért hívlak, hogy megmondjam, hogy ne nyúlj egy kézzel se a lányomho… - nem tudta befejezni a mondatot, mert közbevágtam.

- Hóóó! Álljunk csak meg! Ő nem a lányod.

- Mindegy, én úgy tekintek rá.

- Mi változott? A múltkor azt mondtad, hogy soha nem fogsz rá családtagként tekinteni és törődni vele – értetlenkedtem.

- Jah, tudom. Csak a volt feleségem felhívott és közölte, hogy egy érzéketlen barom vagyok, aki senkivel nem foglalkozik csak megával, és nem csoda, hogy nincs családja…

- Hallod, elég nagy fejmosást kaptál – nevettem fel.

- Jaj, nekem mondod? De az előbb komolyan gondoltam. Többet érdemel egy tizenhét éves, mint, hogy ribancként tekintsenek rá – rosszallást hallottam a hangjából. Nem is tekintek rá ribancként. Vagy igen?

- Daniel, kedves, jó barátom. Mindent megosztok veled, de azt nem, hogy mikor és kivel létesítek szexuális kapcsolatot. Nyugodj meg, nem vagyok egy őrült perverz disznó, a lányodnak, ahogy te nevezed, semmi baja nem lesz – ezzel letettem a telefont, meg sem várva a válaszát. Furán éreztem magam, hogy pont most kezd el aggódni Jennette miatt, mikor tudta, hogy miért kell nekem, és még poénkodott is, hogy ha nagyon unatkozik, akkor majd kölcsönöz magának is egy árvát…

Más sem kellett, felhívtam egy nagyon kellemes női hölgyet. Akarom mondani alkalmi szexpartnert, kurvát. Mia volta neve és a héten már több üzenetet is kaptam tőle, hogy épp a városban van és szeretne találkozni, vagyis dugni.

Most szükségem volt valamire, ami eltereli a figyelmem, így azonnal a címre hajtottam, amit mondott.

Beszállt az autómba. Vörös egybe ruhát viselt, ami inkább volt felső. Alig bírt magával, és nem egyszer kellett elvenni a kezét a sliccemről.

Mázlimra Mary hazament, így nem kellett végignéznie, hogy mi módon csinálok magamból bolondot. Alig értünk fel az emeltre, Mia nekem esett, és durván csókolni kezdett. Épp az egyik vendégszoba – teljesen véletlen a Jennette-vel töltött első eset szobája – ajtajának döntött és követelőzően nyomta a számba a nyelvét.

Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és Jennette bukkant elő, kezében valamilyen füzettel. Haja összekötve, farmerban és pulcsiban járkált, és látszott, hogy nagyon koncentrál arra, amit épp olvas. Persze a hangok hallatán ránk emelte tekintetét. Mi a csókot nem hagytuk abba, de mivel érzelemmentes volt az egész, az én szemem nyitva volt, így tisztán láthattam, amint meglepődik, mikor észrevett kettő kiéhezett felnőttet, majd szemforgatás után lelépkedett a lépcsőn.  Kicsit bosszantott, mert nem váltott ki belőle semmilyen reakciót, ezért kinyitottam az ajtót és Miát belöktem rajta.