07. Megint? (+18)

Sziasztok!

El sem tudom hinni, hogy egy hét alatt az új részt +1200-en néztétek meg és lett kettő új követőm. *-*

Köszönöm nektek ezeket, és remélem, hogy ezt is annyira fogjátok kedvelni, mint az előzőt.

Előre nem tudom megmondani, hogy egy vagy két hét múlva jön az új, de sietek vele!
Ez a rész is +18-as részt tartalmaz, tehát mindenki saját felelősségre olvassa!

Legyetek rosszak és próbáljátok túlélni a sulit!

Xoxo, Kath

*Jennette szemszöge*

Kómásan mentem a tanulószobába, és vártam, hogy a reggeli kávé hatni kezdjen. Más nem ment le a torkomon, a tegnapinak köszönhetően. Fejem zúgott a sok sírástól és az alváshiánytól. Ms. Lee pontosan érkezett, majd közölte, hogy beszélt Ryannel és emelt órákat fog nekem adni. Megkérdeztem, hogy miért, mire elém csúsztatta a pipával teli matek és magyar tesztet. Be volt zsongva, mert nem is tudta, hogy ilyen okos vagyok, és közölte, minden erejével azon lesz, hogy többet-és többet tudjon nekem tanítani.

Ha furcsa arcot vágtam a kijelentésére, akkor az ő arckifejezésére nincs szó, mikor elé toltam a kitöltött házi feladatlapokat.

- Kész? Mind? – szemei kidülledtek. Bólintottam, mire kivett egy oldalt a közepéről a kupacnak, és leellenőrizte, hogy csakugyan ki van töltve. Elismerően bólintott, majd arrébb tolta, hogy lássuk egymást. Kitett az asztalra francia nyelvű könyveket, és közölte, hogy ez nem házi, csak a szórakozásomra. Sietve bólogattam, miután elkezdte magyarázni az angol irodalmat a huszadik században.

Délben távozott, így miután kikísértem a konyhába mentem ebédelni.

- Jobban nézel ki, mint reggel – tapogatózott a sötétben, hogy meddig tud elmenni a határaimon belül.

- Pedig nem érzem jobban magam – dobtam le magam a pulthoz és a kezemre fektettem a fejem.

- Elmondod mi a baj? – szinte suttogott, mintha csak attól félne, hogy valaki meghall minket, pedig totál egyedül voltunk a házban.

- Nem – hangom határozottan csengett. Semmi kedvem nem volt belekeverni az egészbe.

Mary szerencsére hamar abbahagyta a faggatózást, így néhány falat ebéd után felmentem a szobámba. Beosztottam a délutánomat, hogy legyen időm lezuhanyozni és minden fontos, szobán kívüli dolgot elvégezni, mire az idegbeteg sexmániás hazajön.

Meglepetésemre este tizenegykor hallottam a lépteleket a folyosón, pedig máskor négy után itthon van.

Másnap reggel mindenről elfeledkezve nyitottam ki az ajtót, mikor szembetaláltam magam a rettentően tágas folyosó másik végében álló Ryannel. Ő sem számított a találkozásra, mert meglepődött arcot vágott, mikor észrevett. Sötét nadrág és egy egyszerű fehér póló volt rajta.

Mielőtt bármi is történt volna becsuktam az ajtót, majd a zárat is ráfordítottam.

Csütörtökig ez ment: mindennel siettem, hogy a találkozást elkerüljem, csak úgy, mint ő. Éjféltájban jött haza, reggel pedig korán távozott. Minden este kisebb erővel csapta be az autója ajtaját, amiből arra következtettem, hogy kezd lenyugodni. Mindig dühösen reagált, ha véletlenül meglátott.

Elkaptam egyszer egy pillanatot, mikor hallottam, hogy Mary kérdezi tőle, hogy mi a francot csinált velem, mert alig vagyok hajlandó enni, meg úgy általában, létezni is.

A választ már nem értettem, de lehet, hogy jobb is…

Csütörtök fájdalmas fejfájással kezdődött, így egyből Maryhez vettem az irányt, és fájdalomcsillapítót vettem be. Napról napra aggódóbb volt a kifejezése, mert tudta, hogy valami történt, ami miatt Ryan idegbeteg, míg én szokatlanul csendes lettem, már ha ez lehetséges. Persze, mindketten bizonygattuk, hogy nem történt semmi.

*Ryan szemszöge*

Mérgesen ütögettem az asztalomhoz a tollam. Délután három van, és fogalmam sincs, hogy mit fogok csinálni tizenegyig az irodába.

Mérges voltam Jennettere, hogy miatta nem mehetek haza, az én házamba, és dühös voltam magamra, mert ilyen érzéseket váltott ki belőlem. Valahányszor meghallom a nevét, rögtön kőkemény leszek, és alig bírok magammal. Nő még ilyen hatással nem volt a testemre, miután már volt vele dolgom. És ez volt a baj. Szerettem volna kiverni a fejemből, és nem is gondolni rá, csak menni a huszonéves nők után, akiket az élvezetes percek után a mennybe röpítek.

De nem tehettem, mert ahogy megláttam egy nőt, ő jutott az eszembe, és a gyönyörű arca, mely a férfiasságom kényezteti.

Mára már sikerült a többi naphoz képest lenyugodnom, így gondolkodás nélkül ültem be négy órakor és indultam haza.

Mary és Jennette a konyhában ültek, és valamilyen magazint néztek, mikor megérkeztem. Meglepődve pillantottak fel, amit nem hagyhattam szó nélkül:

- Mi az? Talán nem jöhetek haza a saját otthonomba? – köpni-nyelni nem tudtak, nem, hogy válaszolni, így kihasználva ezt felmentem az emeletre.

Dolgozószobám ajtaját nyitva hagytam, így tisztán hallottam, mikor Jennette elindult fel a lépcsőn. Az iratokat kihajítottam a kezemből. Minden porcikám mozdult, és egy kommandós sereg sem tudott volna megállítani.

Kiléptem a folyosóra, és türelmetlenül várakoztam még felér. Farmer-póló összeállításban is kinézett olyan jól, mint bármely model, aki most lépett le a kifutóról. Egyszerűen bámulatos ez a lány!
Meglepődött, mikor az ajtónak dőlve talált, és az arcán ezernyi érzelem suhant át. Az undort és a félelmet sikerült elkapnom, így ezek tudatában közeledtem felé.
Megmerevedett, mikor megragadtam a csuklóját, és óvatosan magam után kezdtem húzni. Bőre selymes érintésétől rögtön keményedni kezdtem és a tervem, mi szerint beszélek vele és nem mozdulok rá, meghiúsult, ahogy becsuktam egy barna színű vendégszoba ajtaját. Az ajkai, fehér, lágy bőre látványa felpezsdítette ereimben a vért, és nem gondoltam volna, hogy valakire ennyire érzékenyen reagál majd a saját testem. Kikérem magamnak! Amerika egyik leghíresebb milliárdosa vagyok, aki több nő ágyában megfordult, mint bárki, akit ismerek. Kizárt, hogy ez a tizenhét éves lány ezt tegye velem!

Arca érzelemmentessé vált, ahogy az ágy felé húztam. Most nem volt szükség semmi lökdösésre, és erőszakra, mert olyan volt, mint akibe a lélek csak lakni jár.

Se meghökkenés, se ellenkezés. Nagy sóhaja után rájöttem, hogy nem kell készenlétben lennem, hogy elkapjam, amint ki akar szökni, mert beletörődött.

Vészjelző gyúlt a fejemben, de már nem az agyam irányított.

Lehúztam a sliccem és kiszabadítottam a szerszámom.
A nyakát ismét megfogtam és a szájába vezettem magam. Nyelvei érintésétől minden idegem megrezdült, pedig még neki sem kezdett a munkának.

Megmutatva, hogy neki senki nem parancsol nem mozdította meg a nyelvét, és a fogát sem csúsztatta vissza az ajkai közé.

- Hamarabb végzünk, ha nem ellenkezel – mondtam halkan. Arcát figyeltem, ahogy a homlokát összeráncolja, majd a kezét ráteszi a farkamra. Ahogy a nyelve elkezdett járni a méretes férfiasságomon, rögtön azt hittem, hogy meghalok élvezetemben. Kezemet levettem a nyakáról és a bal oldalamon lévő éjjeli szekrénybe kapaszkodtam, nehogy összeessek. Levegőt is elfelejtettem sokszor venni, és egyszerűen nem akartam, hogy vége legyen. 

Lenéztem és észrevettem, hogy sír. Szeméből több könnycsepp indult útnak, és képtelen voltam tovább önző módon cselekedni. Kikaptam a farkam a szájából majd a szobából nyíló fürdőbe mentem. Szinte hangtalanul becsuktam az ajtót, majd a zárat is ráfordítottam. Meglepett pillantását nem tudtam magam elé idézni, mert a síró arca újra- és újra beleégett az emlékezetembe. Dühömet magam iránt visszatartottam és a márványpultnak a két oldalát megfogva hajoltam a csaphoz. Le kellett magam hűtenem és erre a hideg víz volt a legjobb módszer. Megnyitottam a csapot, majd a kezembe folyattam egy keveset és megmostam az arcom. A farkam is a víz alá tartottam, hogy ne legyen ennyire izgalomban az előbb történtek miatt.

Sűrű káromkodás mellett folyton csak a fejem dörzsöltem, és gondolkoztam, hogy mégis, hogy lehetek ekkora hülye? Pár perccel ezelőtt még békét akartam vele kötni és biztosítani, hogyhagyom, de e helyett a saját élvezetem került előre.

Apró lépéseket hallottam, majd ajtócsukódást. Kiment. Megkönnyebbülten sóhajtottam: nem kell hallania, amint szétszedem a fürdőt.

A rombolás végül elmaradt, és minden önkontrolomat összeszedve távoztam a szobából.

Mily meglepő módon az ajtaja csukva volt, de szokatlanul csendes.

Igyekeztem az este további részében elfelejteni, de a nadrágomban keményedő dudorom valahogy nem tudta.

Reggel kiélvezve, hogy sikerült pár órát aludnom az éjjel, korgó gyomorral indultam le a földszintre.

Mary jó reggelt kívánt, amit viszonoztam, de az egyik széken ülő Jennette meg sem mozdult.

- Mit kérsz reggelire? – könyökölt elém Mary. Egy olyan nőfalótól, mint én talán furcsán hangozhat ez a mondat, de ez a vörös hajú – vagy inkább cékla – lány soha, semmilyen körülmények között nem hozna lázba. És épp ezért dolgozik itt, mert tudom, hogy lehetek akármennyire is részeg, biztos, hogy nem mászok rá.

- Mit eszik? – billentettem a fejem a csendben falatozó Jennettere.

- Omlettet – méregetet Mary, hogy miért nem tudom felismerni, amit más embertársam eszik.

- Azt kérek – tartva a távolságot az előző este miatt egy széket köztünk hagyva leültem a pulthoz. Mary elém rakott egy megrakott tányért, és már el is felejtettem, hogy milyen is ha nem fánkot eszek reggelire.

- Jennette! Kérdezhetek valamit? – tapogatózott a szakácsunk.

- Persze – felemelte a fejét, és a szemem sarkából láttam, hogy igazából ugyanolyan állapotban volt, mint tegnap.

- De nem muszáj rá válaszolnod, ha nem akarsz! – szögezte le a szabályokat a vörös.

- Oké – húzta a szót, miközben a szemét kissé összehúzta. Nem engedtem meg magamnak, hogy az egész fejem odafordítsam, így a szemem fordítottam felé, amennyire csak tudtam.

- Miben haltak meg a szüleid? Mármint, mi volt az oka, hogy az árvaházba kerültél – próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelt volna a válasza, de kibaszottul kíváncsi voltam.

- Nem haltak meg – mondta halkan – Nem szerettek, így beadtak oda, hogy ne kelljen velem törődniük!