16. Valami megváltozott

Sziasztok!
Köszönöm szépen az ösztönző kommenteket, nagyon jól estek!
Ez, mint látjátok hosszabb és ha engem kérdeztek, érdekesebb is!
Az új rész három hét múlva lesz, ennek az oka, hogy addigra lemennek a vizsgáim.
Remélem, hogy tetszeni fog nektek, és egyre többen jöttök olvasni!
Puszi, Kath

*Jennette szemszöge*

Normális életem megmaradt képzeletei pillanatok alatt elillantam. Agyam felkészítettem a legrosszabbra. Olyan dolgokra, amiket már átéltem, és nem vagyok benne biztos, hogy újra és újra szeretném. Pedig már elhittem, hogy nem csinálja meg még egyszer. De tévedni emberi dolog...
Ahelyett, hogy közelebb lépett volna, inkább hátrébb lépett egyet. Szeme másként csillogott, mint anno, mikor a vendégszobában elégítette ki magát, általam.
- Miért csinálod ezt? - kérdezte haragosan, ám a testtartása megváltozott. Nem volt benne semmi fenyegető, és lassan elkezdte összegombolni az ingét. Minden önuralmamra szükség volt, hogy ne pillantsak oda, de ökölbe szorítottam a kezem, és valahogy sikerült túlélnem a kínzást.
- Mégis mit? - tetettem az ártatlant. pontosan tudtam mire érti.
- Olyan nehéz lenne megengedni, hogy valamit én fizessek, vagy esetleg a kedvedbe járjak?
- Jah, hogy ez az lenne? Bocs, nem tűnt fel! Valahogy nem rémlik, hogy könyörögtem volna, hogy menjünk el, szóval ha engem kérdezel, itt kedvbe járás nincs! - mondtam, kicsit indulatosabban, mint terveztem.
- De azért eljössz, nem? - szemei szinte könyörögtek.
- Igen, el - sóhajtottam, majd elhagytam a szobát. Lábaim remegtek, ahogy kiléptem a szobából; és vártam, hogy mikor ránt vissza, és kényszerít valami olyanra, amit én nem akarok. Meglepő módon ez elmaradt, így villámgyorsan bezárkóztam a szobába, és nekiestem a tömérdek matek házinak.
Másnap, mikor végeztem az óráimmal, a magassarkú cipőben tipegtem le a lépcsőn. Vagy inkább bukdácsoltam...Mary ötlete volt, hogy próbálgassam a benne való menést, bár szerintem ha két hónapig a lábamon lenne, se tudnék normálisan tipegni a platformos szépségben.
Harmadjára indulok le a lépcsőn, de gyanítom, hogy utoljára, mert ki fogom törni a nyakam.
Előre féltem az este miatt. Senkit nem ismerek Danielen kívül, és ez egy csöppet aggaszt. Aztán fogalmam sincs arról, hogy mit kell mondani, vagy úgy általában csinálni az ilyen rendezvényeken. Kétségbeesetten indultam fel a lépcső felétől a szobámig, hogy Tiffanyt zaklassam a kérdéseimmel.
Mivel ez az egész cécó hétkor kezdődik, Mary ötkor egy halom pipere cuccal, hajsütővassal és egy hatalmas flakon hajlakkal jött be. Első gondolatom az volt, hogy kiugrom az ablakon, de rögvest. Nem akartam a kicicomázott királykisasszonyok sorjába beállni ma este, és már egy aranyos kontyot is találtam a neten; amit tökéletesnek találtam az alkalomra. Persze, mikor ezt felhoztam délután Vöröskének, kinevetett. És most itt áll, totál bezsongva és azon tűnődöm, hogy vajon megtudnám-e győzni arról, hogy ha ennyire lelkes, akkor táncikáljon ő helyettem.
- Kezdhetjük? - pakolta le az asztalomról a könyveket az egyik polcra, és teleaggatta sminkekkel, meg minden baromsággal.
- Remélem, hogy nem tervezted, hogy mindet rám kened! - mutattam az elszabadult asztalomra.
- Dehogynem. Társasági esemény lesz, ahol mindennek a legjobbnak kell lenni, szóval ne nyavalyogj, hanem, menj mosd meg az arcod, aztán kezdjük.
Nagyot sóhajtva átszállingóztam a szomszédos helyiségbe, és a parancsnak megfelelően jártam el.
Minden lányos filmben van egy "közös nagyon szupi készülődés" - remélem, az irónia érződik -; ami annyira feltölti a lányokat, hogy a szelet is úgy tudják mozgatni belépésükkor, hogy az a hajukat a megfelelő helyre és oldalra fújja. EZ MIND HAZUGSÁG! Megmondjam, mi az igazság?
Mikor mindenhol húzzák a hajad, érzed a levegőben, hogy még égetik is; a fejeden nyolcvanhat kiló smink van; totálisan nem feltöltő hatású. Sokkal inkább, kimerítő. Mary folyton csacsogott, hogy milyen jól áll ez a szín, meg hogy soha nem volt még a hajam kiengedve, és, hogy milyen hosszú. Én meg csak bólogattam - amit lehet célszerűbb lett volna kikerülni, mert akárhányszor megmozdultam a hajgöndörítő megégette a fejem.
Hat után pár perccel egy kocsi parkolt le a háznál, és nem akartam megemlíteni Marynek, hogy Ryan az, akinek az autója hangját ezer közül is felismertem volna. Túl sokat hallgattam reggelenként, hogy mikor megy el, így berögzült.
Reménykedtem, hogy nem számít arra, hogy azonnal indulhatunk, ugyanis a hajam egyharmada volt csak begöndörítve, még a többi egyenesen terült szét a vállamon.
- Lányok! Bent vagytok? - hallottunk egy halk kopogást, majd Ryan hangját.
- Igen, de ne gyere be! Még nincs kész - intézkedett Mary.
- Oké, csak nyugodtam, van idő. Különben is nem indulunk majd csak egy bő óra múlva.
- Nem hétkor kezdődik? - bukott ki belőlem a kérdés.
- De, csak illik egy kicsit késni - hallottam szórakozott hangját az ajtó túlról.
- Jah, jó - mondtam halkan.
- Na készülődjetek csak, majd találkozunk! - ezzel el is ment. Kisebb jóleső sóhaj bukott ki belőlem.
- Miért utáljátok egymást ennyire? - kérdezte pár perc múlva.
- Nem utáljuk egymást - ellenkeztem.
- Akkor? Mi ez a feszültség köztetek? - az igazat nem mondhattam el neki, így hallgattam arra a mondásra, hogy ha nem tudsz értelmeset mondani, akkor maradj csendben.
Hat előtt pár perccel rám adta a rózsaszín csodát, majd segített belebújni a cipőbe.
 Egész kényelmes lett mostanra, és nagyon érdekes volt, hogy  hiába olyan magas a sarka, a ruha pont a földet súrolta. Párszor körbejártam a szobát, majd belenéztem a Mary által nyújtott tükörbe. Olyan  más voltam...

*Ryan szemszöge*
Az egész nap szinte felesleges volt. Mindenki égett a lázban és rendkívül sokan be sem jöttek ma. Csak a nagykutyák. A báltermet messziről elkerültem, de mikor vitt le a lift a tetőtéri irodámból megcsapott a hangzavar, ami a húszas szinten zajlott. Danielre bíztam, hogy ne rontsa el nekem, fel ne égjek Jennette előtt; na meg nem is értek az ilyen dolgokhoz. A saját ebédszünetemet is meghosszabbítottam, csak hogy ne kelljen az őrültek házába visszamenni, így lebonyolítottam egy ebéd megbeszélést és egy tárgyalást cirka három óra alatt. Hat körül hazajöttem, hogy átöltözzek, meg persze a partneremért. Kíváncsi vagyok, hogy Mary mit tud kihozni Ms. Ellenálok-ból és az eredményre alig bírtam várni. A legelegánsabb öltönyömet vettem fel, és kétszer annyi időt töltöttem, hogy a hajam a megfelelőre csináljam. Mivel fogalmam se volt a ruhája színéről, így maradtam az egyszerű, fekete nyakkendőnél.
A földszinten megszólalt a telefon, és mivel tudtam, hogy senki nem fogja felvenni, ha én nem teszem; elindultam le.
- Halló - szóltam bele, és megálltam a lépcsőhöz közel.
- Ryan? Daniel vagyok! Bocs, hogy nem a másikon hívtalak, csak ez volt hamarabb a névjegyzékbe.
- Nem is te lennél - dünnyögtem, majd hangokat hallottam az emeletről, így kicsit hátrébb álltam, hogy megfigyelhessem mi folyik oda fent.
- Figyelmeztetni akarlak, hogy Angelina lesz a partnerem ma, és jó lenne ha előadnád, hogy mennyit meséltem már róla, jó!?
- Haver, az ég világon semmit nem mondtál róla - értetlenkedtem.
- Tudom, de nem is fogok. Jó nő, partner kellett, ennyi. Megteszed?
- Azt a jó büdös...- káromkodtam e magam, mikor észrevettem Jennettet a lépcső tetején. Maryvel nevettek. Derékig érő haja a legszebb hullámokba ölelte körül angyali arcát. A ruha rajta... Wow.
Igazából most jöttem rá, hogy most láttam elsőnek leengedett hajjal, valamint mosolyogni. És biztos voltam benne, hogy bármit megtennék, és meg is fogok tenni azért, hogy mosolyogni lássam, minél többet. Mert ezért megéri!