15. Készülődés

Sziasztok!

Huhh, de rég írtam már. Sajnálom ezt a nagyobb kimaradást, de igyekszem pótolni! :)

Nagyon aranyos üzeneteket kaptam chat-en és face-n is. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy eszem ágában sincs összecsapni a sztorit két részbe, mert terveim vannak még ezzel a bloggal és a történettel is.

Kéthetente jön új, ezt most szeretném leszögezni! 

Ez a mostani kicsit unalmas lesz a következőkhöz képest, de remélem, hogy nem lesz hatalmas csalódás!

Kellemes olvasást!

Ezer csók, Kath

*Ryan szemszöge*

Öt óra alig múlt el pár perccel, én mégis tágra nyílt szemekkel nézek a plafonra. Mióta felkeltem máson sem jár az agyam, csak a bálon. Jennette az égvilágon nem jelentett mást, mint szexuális kielégülést, és azt is csak csekély mértékben. Most mégis csak azon gondolkozom, hogy talán egész jó lesz.Talán jól elleszünk és megfeledkezünk arról, hogy utáljuk egymást. Talán.
Igazából itt nem az utálattal van a baj, hanem, hogy elcsesztem, már a legelején. És ez hiba volt.
Mivel visszaaludni úgysem tudtam volna, felkeltem az ágyból, majd felöltöztem kényelmes tréning nadrágba és egy atlétába. Hangtalanul lesétáltam a földszintre, majd be az edzőterembe.
Az a jó abban, ha az embernek sok pénze van, hogy ami egy átlagos felnőtt számára luxus lenne én azt beépítettem a házamba. Edzőterem, egy belső és egy külső medence. Egy hatalmas szoba, ami elméletileg játék szobának indult, de aztán rájöttem, hogy ha felszerelem minden villogó géppel a szobát, akkor biztos nem indulok el munkába. Szóval inkább úgy hagytam. Majd kezdek vele valamit.
Bemelegítettem, majd emelgetni kezdtem a súlyokat, mindaddig míg a karom el nem fáradt.

*Jennette szemszöge*
Az ébresztőóra csipogása kellemetlenül érintette a csendhez szokott fülem. Így aztán majdhogy nem le is löktem az éjjeli szekrényről. Hülye óra!
Kevesebb, mint fél órám volt elkészülni az első óráig, így egy percet sem lustálkodhattam. Kikaptam egy farmert és egy háromnegyedes ujjú felsőt a szekrényből, majd miután magamra kapkodtam, átsiettem a fürdőbe. A házban csend volt, így arra következtethettem, hogy Ryan már elment. Leöblítettem az arcom, megmostam a fogam, és úton is voltam a konyhába.
- Jó reggelt! - rakott elém egy tányért Mary, amin egy szendvics feküdt.
- Hali. Köszönöm - evés közben az órára pillantottam, és igencsak belehúztam az evésbe.
- Beszéltem Ryannel reggel és azt az utasítást kaptam, hogy vigyelek el délután vásárolni, és ruházzalak fel a bálra - csak a szememet tudtam forgatni - és megkaptuk a fekete kártyát. Vagyis a számla kimerülhetetlen.
- Hát ez csodás - mondtam kedvetlenül.
- Nem örülsz neki? Mármint megvesszük neked a világ legszebb ruháját, és te leszel az este fénypontja - leült mellém és felém fordult.
- Áhh, tudod az ilyenek nem nekem valók. Nem vagyok az a kiöltözős fajta.
- De még lehetsz! - kacsintott rám, és már el is tűnt. Én meg ottmaradtam a gondolataimmal, hogy vajon, mit is akart ez jelenteni.
Miután kikísértük Ms. Lee-t, Mary már hozta is a kabátját.
- Hova készülsz? -adtam a tudatlant, pedig pontosan tudtam.
- Vásárolni, veled. Szóval hozd a cuccod, és induljunk! - kezdett el tolni a lépcső felé. Most már teljesen biztos voltam benne, hogy nem úszhatom meg ezt a bált, akárhogy is próbálkozom.
Felkaptam a táskámat, a kabátom és cipőmmel a kezembe lesiettem. A lépcső aljához leérve leültem a legalsó fokra, és rásegítettem a tornacipőt a lábamra. Mikor felöltöztem, Mary hívott egy taxit, ami elvitt minket a legnagyobb bevásárló központba, amit valaha láttam. Mary vidáman és jó gyorsan sétált be, még én szinte csak vonszoltam magam. A telefonom pittyegett, így kivettem a zsebemből, és megnéztem a bejövő üzenetem.
Remélem, hogy a saját kártyádat otthon hagytad! Én fizetek. Vita lezárva!
Ezt nem hiszem el! Honnan tudja, hogy nálam van a kártyám, és épp most jöttünk be? Bolond ez az ember! Pont ő fog nekem parancsolgatni! Hát persze!
Kikapcsoltam a telefont, hogy még véletlenül se kapjak több idegesítő szónoklatot.
Maryt már el is vesztettem szem elől, így igyekeznem kellett, hogy nehogy elkavarodjak valamerre.
Két órával később még semmit nem vettünk, de a velem tartó vöröske minden kirakatba megállt és kereste a megfelelő ruhát vagy cipőt, vagy tudomisén', hogy mit.
- Mary nem lehetne, hogy be is menjünk valahova?
- Na elkapott a vásárlási láz? - nézett rám csillogó szemekkel.
- Nem. Csak menni szeretnék már haza - magyaráztam rosszkedvűen.
- Még egy darabig nem fogunk, szóval próbáld meg élvezni, oké? - veregette meg a vállam - Gyere, arra láttam egy szép kék ruhát, szerintem fel kellene próbálnod.
Nos, az említett ruha nagyon csinos volt, még tetszett is, csupán a méretével volt baj. Vagyis inkább az enyéimmel. Felpróbálta kettő méretet is, de az egyik kicsi, a másik meg nagy volt.
 - Nah, ez így jó lesz - vakargatta a homlokát Mary, miközben én igyekeztem nem megfulladni a ruhában, mert olyan szűk volt - Jó, vedd le. Aztán keresünk másikat. Várj, segítek! - és el is tűntünk az öltözőben.
Fura módon Mary nem kérdezett semmit, a beragasztott oldalamról, sőt olyan volt, mintha nem is vette volna észre. De én tudtam, hogy észrevette. Mindenki észreveszi...
Mary totál elszontyolodott, hogy nem volt a méretembe, ezért megajánlottam neki, hogy vegyünk egy jégkrémet, így az ősz elején, hátha feldobja. 
Meglepően, engem is feldobott a cukorbomba és már szinte mosolyogva haladtam mellette.
- Ohh, ez a bolt világhírű! Itt biztos találunk neked valamit! - húzott be. A bolt közepén állva, a lélegzetem is elakadt. Már értem, hogy miért olyan híres. Mindenhova, amerre csak néztem susogó, elképesztő színekben pompázó ruhák ezrei voltak. Talán igaza volt Marynek, lehet élvezni fogom.
- Melyik színnél kezdjük? - vigyorgott? Rámutattam egy halvány szürke ruhára. Elismerően nézett, majd kihalászott egyet az én mértemből és betuszkolt az öltözőbe.
Sajnos a próbababán jobban nézett ki, mint rajtam, így ki is húztuk a listáról. Ám a harmadik ruha... Na, az volt az igazi, még ha nem is szeretem a rózsaszínt!
Sajnos, a fizetéséről lekéstem, így nem tudtam odanyújtani a saját kártyámat, mert mire a saját gönceim voltak rajtam, Mary már az üzleten kívül állt.
- Mehetünk?
- Haza? - ragyogott fel az arcom.
- Nem. Szükségünk van egy cipőre is. Valamint egy kis kiegészítőre, a nagyfőnök utasításait követve! Gyere!
Mire hazaértünk leszakadt a lábam és már elegem volt az egész vásárlási mizériából. Ryan a dolgozószobából beszélt valakinek, így feltűnésmentesen be tudtuk vinni a szobámba a megvásárolt dolgokat.
Később aztán mikor bementem oda, ahol dolgozott, hogy visszaadjam a kártyáját és megköszönjem a sok cuccot; kigombolt ingben ült az asztalon. A látványra nem voltam felkészülve, így igyekeztem nem is oda nézni.
- Khm, ezt visszahoztam. Köszönöm, de biztos lehetsz benne, hogy utalást lehet majd észrevenni! - lehajtottam a fejem, és indultam volna ki, de elállta az utat...