19. Mi van velem?

Sziasztok!

+15700 megtekintés van a blogon, így gondoltam, hogy hozok egy izgi részt! :)

Remélem, hogy tetszeni fog nektek! Ez a rész is Ryan szemszögéből játszódik majd.

Köszönöm a kommenteket, nagyon aranyos volt! :3
Azért sikerült ilyen soká hoznom a 19. fejezetet, mert nyaralni voltunk. De most már írok nektek, amennyit csak tudok! 

Kellemes olvasást!

Xoxo, Kath

A bál utáni napok rettentő gyorsasággal teltek, és már azt is vettem észre hogy mindjárt négy óra, és mindjárt vége a munkának. Na, nem mintha bárki parancsolna nekem...
Furcsán hiányzott a Jennette nélküli idő. Vacsorázni együtt szoktunk, már ha vehető annak az, hogy csendben, egymáshoz még véletlenül sem érve esszük az elénk rakott ételt. De ettől függetlenül jó volt, nem egyedül enni, és nem is feszültséggel teli levegőben. Békésen megvoltunk egymás mellett. Akár mint két barát. Kettő nagyon csendes és távolságtartó barát..
Leoltottam az irodai lámpákat, majd fogtam a cuccom, és az ajtó felé indultam.
Pillanatok alatt lent voltam az autónál, és ahogy beültem, már indultam is. Az idő gyönyörű volt, ahhoz képest, hogy erősen ősz volt. A forgalom óriási volt, és szerencsésnek mondhattam magam, hogy kikerültem minden dugót, mire a Völgybe értem.
Lassítottam, aminek köszönhetően észrevettem Jennettet két lány társaságában egy kávézóban ülni.
Nevettek, és örömük nekem is mosolyt csalt az arcomra. Ilyen felszabadultnak ezt a kis csajt még nem láttam. Tetszett, hogy nem azokkal a reményvesztett szemekkel néz. Boldog volt, és valami megmagyarázhatatlan okból én is az lettem ettől. Nem akartam őket zavarni, ezért minél hamarabb elhajtottam onnan, és indultam haza.

Másnap alig hogy beültem a kényelmes bőrszékembe, és dolgozni kezdtem, Mary hívott, hogy Jennette beteg. Azonnal odarendeltettem Dr. Hallt, hogy derítse ki mi is a probléma a szervezetében. Nem is tudtam koncentrálni a munkára, még nem jött a helyzetjelentés, hogy vírusos torokgyulladása van, lázzal. Cseppet sem lettem nyugodtabb, így óránkénti állapotjelentést kértem Marytől, mert sajnos haza nem tudtam menni, mert ma így is hatkor még vacsoramegbeszélésem lesz. Mivel a doktor megparancsolta, hogy a hét további részében pihenjen, így felhívtam a tanárt, hogy ma már nincs rá szükségünk. A felíratott gyógyszereket kiváltattam Maryvel, és mondtam, hogy akármit is kér Jennette, adja meg neki. Most az a fontos, hogy meggyógyuljon, és semmi más.
Fárasztó tíz órás meló, és egy vacsoramegbeszélés után, végre hazafele tartottam. Többször átléptem a sebességkorlátozást, de ez volt a legkisebb gondom. Minél hamarabb otthon akartam lenni.
Nyakkendőmet lazítottam meg, miközben haladtam be a házba. Maryt a konyhában találtam, aki gyorsan elmondta, hogy Jennette nagy nehezen elaludt, majd rohant a ház másik végébe.
Elindultam fel a lépcsőn halkan, mert nem tudtam, hogy az ajtaja nyitva van-e, és nem állt szándékomba felkelteni.

Az ajtó be volt hajtva, és tudva, hogy nem a nyikorgós fajta, löktem rajta a kezemmel.
Az ajtó kitárult, és meg pillantást vehettem az alvó Jennettere. Aranyos szuszogását nem akartam megzavarni, így tovább sétáltam az én szobám felé. A senki más számára nem használható helyiség ajtaját óvatosan becsuktam, hogy még véletlenül se hallja meg a lány a kiszűrődő zajokat. Elkezdtem levenni az inget, és az öltöny többi részét. Mikor egy kényelmes fekete melegítőnadrág és egy szürke póló feszült a testemre, sokkal jobban éreztem magam. Becsuktam a gardróbot, majd a szobámat elhagyva elindultam a  földszintre, hogy lefoglaljam magam valamivel.
Pár perccel később ugyan nem jutottam le a földszintre, de Jennette szobája előtt egész jól elvoltam. A falnak dőltem, majd később lecsúsztam a padlóra. Aranyos szuszogása egy idő után kapkodó lélegzetvétellé, és nyögésekké alakult.
Maryt szerencsémre pont feltartott az emeletre, így mikor odaért hozzám, faggatni kezdtem.
- Miért ad ki ilyen hangokat?
- Éhes vagy? - kérdezte ugyanazon másodpercben, mint én.
- Szóval? - nem tágítottam.
- Magas a láza, és gondolom rosszat alszik. Nem könnyű a jó alvás, mikor 39 fok felett van az ember láza.
- Lázcsillapító?
- Már vett be. De semmi haszna. Az egyetlen ami segítene, egy nagyon hideg fürdő, de hallani sem akart róla. Szóval kérsz vacsorát?
- Miért nem akarja a hideg fürdőt? - értetlenkedtem, bár fordított esetben én sem rajongtam volna tőle.
- Nem tudom. Viszont, én nem tudok ráerőszakolni semmit. Éhes vagy? - kérdezte egyre türelmetlenebb hangnemben.
- Nem, nem vagyok.
- Akkor pihenj le. Én hazamentem, oké?
- Rendben. Jó éjszakát! - megvártam még hív egy taxit, majd ahogy hallottam, hogy az autó elindul, felálltam. Lehet, hogy Mary nem tud ráerőszakolni semmit, de én igen. Egyszerre kettő szabályomat is megszegtem, mikor bementem a szobájába, kiemeltem az ágyból az alvó lányt, majd a saját szobámból nyíló fürdőmbe vittem. Inkább ezt választottam, mint az övét, mert ez jóval nagyobb, így akár két ember is kényelmesen elfér az összes berendezésben.
Felültettem a komód tetejére, és megvártam még annyira magához tér, hogy megtartsa magát. Imádkozni kezdtem, hogy legyen rajta fehérnemű, majd megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor észrevettem a szürke darabokat. A bekötött oldalát most akár meg is nézhettem volna, de mégsem vagyok egy akkora seggfej, hogy ilyenekre vetemedjek. Semmi jogom nincs hozzá, így másfelé is tereltem a gondolataimat. Lehámoztam róla mindent a bugyin és a melltartón kívül, a haját magasba csomóztam, majd levettem a pólóm, zoknim, nadrágom. Megint felemeltem a pehelysúlyú lányt, és a zuhanyzó fele cipeltem, és csak reménykedtem, hogy nem veszi észre a növekvő erekciómat.
- Mit csinálsz? - hallottam álmos hangját a nyakamból. Combjait elengedtem, majd megvártam még lekulcsolja rólam a lábait, és megáll saját erejéből. Becsuktam a zuhany ajtót, majd lassan elkezdtem engedni a langyos vizet.
- Levisszük a lázad - mondtam halkan.
- Ne! Ne kérlek, ne! - láttam, hogy menekülni próbál, így megfogtam a derekát és magamhoz húztam. Éreztem, hogy a teste rándul össze az egyre hidegebb víztől.
- Sssss. Ez után rendben leszel. Nem tart sokáig - kezdtem el simogatni a hátát.
- Nee - hangja elhalt mikor a fejét a mellkasomra hajtotta és magához húzott. Ez apró cselekedete meglepett, de jól is esett, hogy végre nem fél tőlem.
Néhány perc múlva elzártam a vizet és hagytam hadd menjen ki a zuhanyzóból. Követtem a komódig, ahol betakartam egy bolyhos kék törölközővel. Szinte reszketett a vizes ruháiban, és ugyan néztem volna még a testét akár évekig, de meleg ruhára volt most szüksége.
- Kimegyek átöltözök, oké, te pedig vedd le a ruháidat, és vedd fel a nadrágot meg a pólót, oké? - megvártam még álmosan bólintott egyet, majd elhagytam egy törölközővel a szobát. Sürgősen magamra vettem néhány száraz göncöt, és indultam vissza a fürdőbe. Kopogtam mielőtt berontottam volna; s mivel egy hangot nem adott ki, bementem. Alulról felvette a nadrágot, de felül még mindig ott virított rajta a csurom vizes melltartó.
- Miért nem vetted le? - kérdeztem, miközben a fogasra felraktam a nedves törölközőmet.
- Nem tudom levenni. Túlságosan fárad vagyok...- mondta rekedt hangon.
Szemei olyan kicsik voltak, hogy kérdésesnek vettem, hogy egyáltalán lát-e velük. Nagyot sóhajtottam, majd felemeltem a komódra, hogy egy szinten legyünk. Elvettem tőle a törölközőt, megtöröltem a hasát és a hátát, majd a melltartó pántokat felül kikapcsoltam. Miután megszabadultam a hátráltató vállpántoktól, belebújtattam a pólóba. A végső, hátsó kapcsokat csak akkor kapcsoltam ki, mikor már minden része fedve volt. Melléraktam a bugyinak, majd felvettem a már szinte majdnem alvó lányt. Majd életem egyik legjobb hibáját követtem el: gondolkodás nélkül befektettem a saját ágyamba.
És ekkor jöttem rá, hogy minden megváltozik, mert szerelmes voltam ebbe a lányba...