13. Az angyali hang

Sziasztok!

Mindenkinek boldog, sikerekben gazdag új évet kívánok, és meg is hoztam nektek az év első fejezetét, ami ugyan nem túl hosszú, de így jött ki. Ryan szemszögéből fog íródni, és reménykedek benne, hogy elnyeri tetszéseteket és a nézettségünk is felemelkedik 9000 fölé.

Most, hogy vége a szünetnek ismét nem tudom, hogy milyen gyakran tudom hozni az újat, de max. 3 hét és itt a következő. Tudom, hogy az eddigi részek nem voltak túl izgalmasak, de, mint ahogy azt már mondtam korábban: kezdődnek a jó részek.

Hagyjatok magatok után nyomot, akár komi formában és lépjetek be a csoportba is!

Kellemes olvasást!

Xoxo, Kath

*Ryan szemszöge*
Az élet örökös pörgés és munka. Amint valamit jól teljesítesz, azonnal többet akarnak. Ezzel a baj csak az, hogy a nagy elvárások hada soha nem szűnik meg. Soha. Még akkor sem ha történetesen te vagy a főnök. Mert ennek következtében mindent neked kell felügyelned, irányítani, döntéseket hozni. A munka nagy részét az alkalmazottak között kiosztani egyszerű, de aztán a kész munkákat eggyé gyúrni, továbbítani, használni csak a vezető szerepében álló ember végzi.
Nem azt mondom, hogy utálom, hogy főnök vagyok a sok munka miatt; de jól esne néha csak egy átlagos embernek lenni, küzdeni az álmaimért, dolgozni több éven keresztül, hogy egy biztonságos házat tudjak építeni, csak nem olyan, mint ami most van. Hisz 21 vagyok és óriási házam van itt, Los Angelesben, én vagyok a főnök az egyik legsikeresebb cégnél, és csak úgy emlegetnek, mint "a zseni srác, aki meghódította az angyalok városát". Persze anya rendkívül büszke, de valahogy bánt, hogy nem vagyok otthon vele, hanem bulizok, néha felszedek egy kurvát, majd másnap úgy csinálok, mintha semmi nem történt volna. Ismer engem és azt mondja mindig, mikor mondom, hogy jobb gyermeket érdemelne, hogy soha nem kívánna jobbat, és fiatal vagyok, szórakozzak; és ne féljek ő meg van velem elégedve. A bökkenő csak az, hogy én saját magammal nem vagyok. Soha nem gondoltam volna, hogy olyan mélyre süllyedek, mint egy héttel ezelőtt, azóta pedig szinte mindig csak veszekszem szegény lánnyal. Jobbat érdemelne e bánásmód helyett. A ma reggeli kis "csatánkra" nincs megfelelő szó. Megvilágosodtam a felől, hogy tudása, mint a tenger; és ez a IQ-teszt felvilágosítja róla, hogy mennyire is. Tudom, hogy szemét voltam vele, mint mindig, de próbálom magam kontrollálni. Egy unalmas meeting közben, aminek az égvilágon semmi értelme nem volt; el is határoztam, hogy ezen túl kedves leszek Jennettevel. Nem fogom idegesíteni kerülgetni, sem szurkálni. Semmit! Mától minden megváltozik!
Az utolsó tíz percben az előadást tartó férfire koncentráltam, hogy valami gőzöm csak legyen róla, mi a fészkes fenéről beszélt másfél órán keresztül, ebben az elsötétített szobában, miközben a kivetítőn mutogatott.
Miután lezártam a programot, visszavonultam az irodámba, hogy felkészüljek egy találkozóra, ami egy elegáns étteremben lesz. Daniel viszont a legrosszabb időzítést választva bejött, és elhelyezkedett a párnázott bőr székben, ügyet sem vetve arra, hogy épp a kabátom veszem, és indulni készülök.
- Mizu Haver? - helyezte magát kényelembe.
- Ebédmegbeszélésem van Carol Bankkel. Valami új ügyfelet akar rám sózni, de nem ez az első próbálkozása. Valószínű, hogy egy újabb country énekes van a dologban - sóhajtottam, majd színpadias módon az órámra pillantottam, hogy megnézzem mennyi az idő. Bosszúságomra még volt idő a megbeszélt időpontig, így hagytam jó barátomat, hadd ejtőzzön még egy kicsit.
- Ne feledd: Légy szigorú! Akármennyire is vagy könyörtelen, annál jobban fognak tisztelni és magasztalni. Akárcsak engem - igazította meg a nyakkendőjét, mire elnevettem magam.
- Daniel, egyedül én tisztellek - cukkoltam.
- Ez maradjon kettőnk között! - szállt be a poénba - Na, de nem mókázni jöttem, csak meg szeretném kérdezni, hogy van-e partnered már a bálba? - tudtam, hogy valamit nagyon elfelejtettem...
- Mért meg akarsz hívni? - lepleztem, hogy totál elfelejtettem a dolgot.
- Gondolkodtam rajta egy darabig, de inkább felszedek egy jó nőt, akivel utána tudok szórakozni, de majd talán legközelebb. Te viszont, még mindig nem válaszoltál a kérdésemre! Kivel jössz? - a hajamba túrtam, mert a választ még magam sem tudtam.
- Fogalmam sincs - vallottam be.
- Szőke csaj a tizenkettedikről? - adta a tippet, mire elhúztam a számat.
- Nincs az az Isten. Tavaly vele mentem és hidd el épp elég volt. Nem hiányoznak a gyermekkori cikis sztorijai.
- A dögös bögyös a tizennyolcról. Tudod a tetkós csaj - adta a következő ötletet.
- Soha!!
- Oké, akkor gyere Jennettel - csettintett, és láttam rajta, hogy nagyon büszke az agyára, mert sikerült ezt kieszelnie.
- Kizárt! - vágtam rá gondolkodás nélkül - Most pedig tűnés az irodámból, mennem kell!

 Danielnek mondott szavaim, mi szerint nem Jennettel megyek a bálba, kezdett meginogni. A nap további részében az járt az eszembe, hogy miért lenne jó, ha ott lenne. El tudtam játszani a gondolattal, miszerint együtt érkezünk, táncolunk, és jól érezzük magunkat. De a lelkem mélyén tudtam, hogy ennek esélye egy a millióhoz.
A munkaidő leteltével megkönnyebbülten álltam be a garázsba. Ráérősen sétáltam az ajtóhoz, és nyitottam be rajta. Mary csak gyorsan köszönt, mert valami finomság elkészítésével ügyeskedett, és a világért sem akartam megzavarni.
A lépcső irányába indultam és mikor elértem a lépcsőfokokat ütemesen fellépkedtem rajtuk. Emlékeztettem magam, hogy Jennettel nem lehetek bunkó, szépen kell viselkednem.
A lehetséges partnerek neveit rendezgettem a fejemben, mikor Jennett hangját meghallottam. Rögtön felismertem, az Airplanes dalt énekelte B.o.B-től. Szinte hangtalanul lépkedtem a szobája ajtajáig, mert féltem, hogy ha mozgást észlel, abbahagyja. Bekukucskáltam a szobába és láttam, hogy az ablakon néz ki, nekem háttal, közben pedig énekel. Közelebb mentem, és mint ígértem neki, nem mentem be a szobájába, az ajtófélfának dőltem, és élveztem a szinte angyali hangot. Zenészek, színészek, és több száz híres ember vesz körül, de egyikőjüktől sem hallottam még ilyen tiszta és elragadó hangot, mint tőle. Csak ámultam, majd mikor befejezte nehezemre esett megszólalni.
- Ha jól emlékszem, azt mondtad, hogy nem tudsz énekelni - szólaltam meg végül, mire ugrott egyet, majd sietősen megfordult. Bár ezt egy szimpla kijelentésnek szántam, kiejtve teljesen másképp hangzott, mintha megvádoltam volna.
- Jézusom! A szívbajt hoztad rám! - kapott a szívéhez, de tudtam, hogy csak terelni akarja a szót.
- Ne haragudj, nem volt szándékod. De komolyan, miért mondtad, hogy nem tudsz énekelni? - felvontam a szemöldököm.
- Mert nem is tudok. Most pedig ha nem haragszol, szeretném folytatni a tanulást - értettem a célzást, így elrugaszkodtam a támasztékomtól, és elindultam a dolgozószobába.
Még a laptopom vártam, hogy betöltődjön, átsiettem a szobába és melegítőre cseréltem az öltözékemet. Miközben válaszoltam néhány e-mailre, azon kaptam magam, hogy dúdolom az Airplanest.
Negyed nyolckor Mary felszólt, hogy kész a vacsora, majd miután kikísértem, a konyhába vándoroltam. Hamar kiderült, hogy egészséges vacsorát kaptunk, ugyanis a menü grillezett csirkemell és saláta volt. Megvártam még Jennett is szed magának, majd leültünk a pulthoz jóllakni. Van egy hatalmas ebédlő a nappalival szemben, de soha nem is használjuk.
- Szóval, térjünk csak vissza a délutánra - adtam a beszélgetés témát. Halkan felsóhajtott, majd rám emelte tökéletes szemeit.
- Mi történt délután? - adta a tudatlant.
- A kis éneklésed...egészen lenyűgözött. Szép hangod van, sokra vihetnéd vele - mondtam, de csak azt láttam, hogy a szemét forgatta. Nyilván nem hitt nekem.
- Kérlek, hagyd már abba - könyörgött, és az arcát a kezébe temette. Jóízűen elmosolyodtam rajta, hogy zavarban van ettől a sok dícsérettől, és inkább eltakarja az arcát, de folytattam a fényezését.
- Teljesen őszinte vagyok. Nagyon tehetséges vagy. Ha kell be tudlak vinni a szakmába - mosolyogtam.
- Mit tegyek, hogy elfelejtsd ezt az egészet? - nézett rám szinte könyörgően.
- Légy a partnerem a Hunter Manager ez évi bálján!