03. Szabályok

Sziasztok!

Rettentően sajnálom, hogy ennyit késtem a résszel, de nem voltam net közelben!

Remélem, hogy ezzel a résszel kárpótollak majd titeket!

Köszönöm, hogy ennyien (+350-en) néztétek meg az új részt, mert ez tényleg sokat jelent nekem! Kaptam egy csomó kommentet, amiért hálás köszönetet mondok!
Csináltam egy csoportot, amit ERRE kattintva eléhettek! Csatlakozzatok, és legyetek része a kis családunknak! ( Oldalmodulba is belinkeltem a csoportot!)

Chatbe válaszoltam mindenkinek és kitettem mindenkit aki szintén kitett és nem csak írta..
Némi 18-as rész van benne, de nagyon minimálisan!

Legyetek rosszak és olvassatok sokat!

Xoxo, Kath

Danielt, - mint kiderült -  kiraktuk egy belvárosi lakásban, és megvártam még Ryan beszél vele pár szót, addig a fejem a hátsó ülés fejtámlájára borítottam. Próbáltam nem nyugtalannak érezni magam, de ez az egész helyzet fura volt, és sehogy sem tudtam kezelni. Türelmetlenül doboltam a térdemen és átkoztam a napot, hogy hosszúnadrágot és pulcsit vettem fel. Reméltem, hogy nem messze voltunk Ryan házától, mert még egy fél óra és megsülök. Nagyban mosolyogtak kint és láttam magam előtt a következő napi szalagcímeket: A győztes marha meghalt szállítás közben…

Végre valahára kezet fogtak, majd egy gyors ölelés után beszállt a kocsiba.

Hátrafordult, hogy megnézze bent vagyok-e még, amire egy felvont szemöldökkel válaszoltam. Mire már észbe kaptam a Völgyben voltunk. Nem volt nehéz megkülönböztetni a Belvárostól, mert a hatalmas felhőkarcolókat felváltották a családi házak, és a nagy parkok.

Kikukucskáltam az ablakon, mert erre legutóbb kis koromban jártam. Az élet ezen a környéken, mintha lelassult volna az élet. Ha itt laktam volna kicsi koromban, biztos mindig az utcákat jártam volna, hisz a környék nagy része barátságos és jómódú. Persze, itt is akadnak olyan családok, utcák, akik szegényes körülmények között laknak; de ilyen mindig volt és lesz is.

Bekanyarodtunk egy jó környékre, ahol rengeteg fa volt, és talán még egy apró erdő is.

Szolid otthonok az utca mindkét oldalán, gyerekek rollereztek, szülők mosták az autójukat. Csodálatos nap volt, és akármennyire is nehéz bevalljam, még nekem is tetszett egy picit. Hogy miért? Mert végre kint vagyok abból a börtönből, és normális életet élhetek. Pozitív gondolatokat ébresztett bennem, hogy nem közölték velem; hallottak a múltamról, és ez túl sok nekik, majd otthagytak.

Arra a következtetésre jutottam, hogy nem tud semmit az eddigi életemről és ez neki csak jó. Nekem sem kell róla beszélnem, ami nem utolsó szempont…

Leparkoltunk egy hatalmas ház elé. Csak akkor voltam biztos abban, hogy tényleg itt vagyunk, mikor Ryan kikapcsolta az övét, és kivette a kulcsot.

A biztonsági öv után kaptam, és kinyitottam az ajtómat. A friss, várostól mentes levegő a tüdőmnek rettentő jó esett, mert szinte követelte az újabb- és újabb adagot.

Követtem Ryan-t és a csomagtartóhoz mentem.

Nem várhattam el tőle, hogy becipeljen három bőröndöt és két-három táskát.

Megmutatva, hogy mennyire erős kikapta a legnehezebb kettő csomagot, majd elindult be. Apró bőrönddel a kezemben, hátamon- vállamon táskával indultunk el az ajtó felé.

Jobban megnézve a ház egy kisebb palota volt. Falak fehérek, hatalmas ablakokkal díszítve, a cserepek szürkék, akár egy galamb. A szokásos postaláda, kikövezett járda, gyep sem hiányzott a tökéletes otthon elől.

Az autóbejáró felől lehetett látni a hátsó udvar nagyságát, és a benne tátongó medencét.
Még egy ok, ami miatt biztos voltam, hogy nem tud semmit, a medence volt. Ki hoz egy megerőszakolt lányt olyan villába, ahol akkora az úszómedence, mint régen a szobája tízszerese?

Úszómedence egyenlő fürdőruha. Persze, mikor a doki előtt sem merek levetkőzni!

Persze, ha van neki, akkor nyílván nem várom el, hogy takarja be, vagy rakja tele földdel, mintha semmi nem lenne ott. Bebotorkáltam utána a házba és a szavam is elakadt. 

Hatalmas előszoba – vagy inkább előcsarnok – köszönt nekem. Padlója parkettával, és drága szőnyeggel volt borítva. Igyekeztem nyelni a látványt, miközben követtem a milliárdos csemetét. Jobbra volt egy nappali, ahol ízléses szürkésbarna kanapék csalogattak, hogy üljek le rájuk.

Serényen mentem utána, és a lábam elég kellett néznem, miközben mentünk fel a lépcsőn, így a nézelődést abba kellett hagynom.

Az emelet ezerszer szebb volt, mint bármi ezen a Földön. Felérve a tekergő lépcsőn két hosszú folyosót pillantottam meg, amik egymásba nyúltak. Perzsa szőnyeg borította őket és a falak kellemesen vajszínűek voltak. Meg sem várta, hogy ámuldozzak egy kicsit, már is eltűnt az egyik szobába. Utána iszkoltam és meg sem lepődtem mikor egy ízlésesen berendezett szobába értem. Falak fehérek, vagy talán volt egy kis krémszínű beütésük, a besütő naptól nem lehetett megállapítani. Apró szoba volt, de takaros. Hosszúkás mérete miatt befért egy ágy, asztal és néhány szekrény. Az egész jobb oldali falon egy árnyalattal sötétebb polcok és szekrények várták, hogy kipakoljak. A bal oldalon volt egy kis áthidaló könyvespolc és szekrény rész az ágy felett, mely gyönyörű fehér takaróval volt borítva, rajta fehér és sárga párnák. Éjjeliszekrény a két oldalán, előtte egy apró szőnyeg. A hatalmas ablak a plafontól a járólapig tartott, ami előtt egy halom fehér függöny, két oldalán krémszínű sötételővel. Apró beépített asztal a sarokban, amihez egy egyszerű szék dukált.

- Ez lehet a kis kuckód. Nem fogok ide bejönni, soha.
Lehettem a csomagokat a többi mellé, mikor Ryan intett, hogy kövessem. Megrántottam a copfomat és indultam utána. Végigmentünk a folyosón és megmutatta a saját fürdőmet, a többi vendégszobát, a dolgozószobáját. Észrevettem, hogy elmentünk egy ajtó előtt, és a kíváncsiságom nem merte hagyni, hogy meg ne kérdezzem.

- És ott mi van? – mutattam az ajtóra. Ideges fejet vágott, mire megbántam a hülyeségemet. Végül aztán egy sóhaj kíséretében elindult. A szoba ajtót kinyitotta, és a szavam is elállt, ma huszadjára.

Barna színek fogattak a közel sem egyszerű hálóban – Ez az én szobám – magyarázta.

- Nő mentes szoba. Semmilyen nőnemű nem tette még be a lábát ide. És nem is fogja. Ez rád is vonatkozik! – megdöbbenve álltam az egyik lábamról a másikra, miközben az ujjával felém mutatva tornyosult felém.

- Mégis mi a frászt csinálnék én a szobádba? – húztam fel a szemöldököm.

- Honnan tudnám? – kérdő pillantást kaptam, mire szemforgatás társaságában intésére követtem. Lementünk a lépcsőn és a konyhába vezetett. A hatalmas gránitpultok az ember szemét rögtön megbabonázták. A falak narancssárgás rózsaszín csempével volt borítva. Sötétbarna konyhaszekrény minden egyes darabja szépen faragott volt, és fogadni mertem volna, hogy iszonyú drága lehetett.

- Ez a konyha. Bármikor ehetsz, ihatsz, amikor szeretnéd. Mary a házvezető, aki nagyjából mindig itt van, bár most úgy látszik, hogy világgá ment – forgolódni kezdett, hogy hol van az említett személy – Ő mos, főz, takarít, szóval ez nem a mi dolgunk. A kertre saját emberünk van. Gyere, nézzük meg az udvart – szokásomat ismételve követtem. Kinyitotta a nagy kétajtós hátsó kijáratot és a szemem elé tárult egy kisebb luxusudvar. A hatalmas medence mellé egy széles kövezet rész, ami még a háthoz tartozott. A sötétzöld füvet helyenként egy takarosra nyírt bokrok váltották fel. Ezek mellett egy-egy apró grill sziget, vagy reggeliző terasz állt.

- Wow, hát ez szép – préseltem ki magamból.

- Szereted a medencét? – lépkedett le a lépcsőn, majd közel ment a medencéhez és leguggolt hozzá.

- Nem igazán – keresztbe tettem a mellem előtt a kezem, miután követtem, mint egy pincsikutya.

Belemártotta a kezét a vízbe és öblögetni kezdte. A nap már az ég tetején volt, és komoly kétségeim voltak afelől, hogy nem fogok-e pár perc múlva megsülni.

- Oké, hagylak egyedül, pakolj csak ki. Különben is van még tömérdek munkám – vakarta meg a homlokát. Bólintottam, és elindultam befelé, de a jólneveltségem megállított.

- Ryan – szólításomra felkapta a szemét a víztükörről – Mindent köszönök – bólintott, hogy tudomásul vette a dolgokat és minden erőmre szükség volt, hogy ne menjek vissza, és lökjem bele, abba a hülye medencébe.

Felsétáltam a szobámba és kutakodni kezdtem a bőröndökbe, hogy valami szellősebb ruhát aggathassak magamra. Mikor megtaláltam egy egyszerű pólót és egy térdnadrágot, becsuktam a szobaajtót, és sietősem átöltöztem.

Átalakulásom után berendezkedni próbáltam. A ruháimat az ágyra hajigáltam, és összehajtogatva azokat a szekrényekbe csoportokba rendeztem.

Szerencsére az egyik szekrény aljába befért az összes bőrönd és cipőm. A könyveket – amiknek nagy rész matek volt – elrendeztem az ágy feletti könyvespolcra. Az iskolai felszerelést az íróasztalom fiókjába sepertem. A laptopom – amit még a szüleim vettek nekem, hogy legalább lefoglaljam magam, és ne rajtuk csüngjek – az ágyamon hagytam a tokjában, mellette a Samsung telefonom, amit tavaly nyertem az országos versenyen.

Az éjjeli szekrényembe válogattam a gyógyszereket, mikor kopogott a már kinyitott ajtón Ryan.

- Mondani akartam, hogy hétfőn jön a magántanár. Gondoltam, hogy nem szeretnél suliba menni, így kitaláltam ezt. Hallottam, hogy az intézménybe is volt tanárotok, remélem, hogy nem baj, hogy ezt tettem.

- Nem, ez jó. Köszi – visszaejtettem a pirulákat a táskába és felé fordultam, és hálás képet vágtam.

- Rendben. Készülj, hogy biztos írat majd egy szintfelmérő tesztet – ez semmit nem tud rólam?

Bólintottam és vártam, hogy távozzon.

A csend kezdett kínossá válni, így épp indult el, mikor eszébe jutott, hogy pontosan miért jött. - Ezt elfelejtettem odaadni – nyújtott felém pár befűzött lapot.

- Mi ez? – nem akartam kinyitni még itt van.

- Csak a szokásos – rántotta meg a vállát és eltűnt. Ledobtam az ágyra, mert előbb rendbe akartam tenni a szobát. Gyógyszerek az éjjeliszekrényembe leltek otthont, majd a neszesszeremmel együtt átvonultam a fürdőmbe. Közvetlen a szobám mellett volt, így nem kellett nagy utat megtennem.

Egyszerű fürdőszoba volt zuhanyzóval, fiókokkal a mosdókagyló alatt. Tükör nem volt nagy, de amennyit én nézem magam a tükörbe…

A tusolóban márkás mandarin illatú tusfürdő és hozzá passzoló samponnal. Az egyik fiók tele volt női cuccokkal, tele olyan bőrápolókkal, amit nem használok.

Dühösen becsuktam, majd a felette lévőbe beraktam a táskámat. Megmostam a kezem, mert ebben a melegben a hideg víz jól esett a kimelegedett bőrömnek.

Arcomat is meglocsoltam egy adagnyi hideg folyadékkal és kisétáltam a helyiségből. A folyosón lévő óra három órát mutatott, és el sem hittem, hogy ennyire elment az idő. Lehuppantam az ágyamra, és a kezembe vettem a kevés lapokból álló köteget.

Az első oldalon a nevünk egymás alatt állt, köztük rengeteg rés. Szemem forgatva lapoztam egyet, majd olvasni kezdtem.

Ryan Hunter szabályai:

1. Az örökbefogadott lány köteles a leírtak alapján cselekedni, ha Ryan Hunter úgy kívánja.

2. Ha a lány ellentmond Ryan Hunter szavának, akkor köteles Ryan Huntert szexuálisan, orális módon kielégíteni.

3. A lány időnként, ha Ryan Hunter úgy gondolja, kényeztetést kaphat.

4. Ryan Hunter utasítására a lány, bármikor, bármilyen körülmények között köteles szexuális aktust létesíteni.

Szemem az ötszázszorosára nőtt, ahogy olvastam a sorokat. Hihetetlen! Képtelenség, hogy ezért a hülyeségért hozott el. Gondolkozz, Jennette! Mi másért lennél itt?

A dühömön kívül semmit nem láttam, mikor átrohantam a folyosón, és dühösen benyitottam a dolgozószobájába. Egy halom irat között találtam meg egy laptop mögé bújva.

- Mégis mi a franc ez?